Milyen élmény ismét a Black Eyed Peasszel zenélni és közös albumot kiadni?
– Nagyszerű. Újra együtt vagyunk, ismét járhatjuk az országokat, ahol együtt tudunk bulizni a különböző klubokban. Szeretem ezt az időszakot, jó szórakozás. Imádok a fiúkkal a színpadon lenni. Ez már nagyon hiányzott. Egyedül sokkal nagyobb nyomás is van az emberen.
A korong hangzása őrületes lett. Hogyan dolgoznak együtt a lemez elkészítésén?
– Amikor együtt vagyunk a stúdióban, az az egész olyan, mintha egy zenegyárba csöppennénk. Rengeteget dolgozunk egy dalon. Van, hogy ülünk a stúdió egyik szobájában, és három óráig mást sem csinálunk, csak azzal a dallal foglalkozunk. Nagyon hálás vagyok a fiúknak, mert miattam Londonba jöttek, és ott vettünk fel jó néhány dalt. A Nine című musicalfilmet forgattam a városban, a srácok átjöttek hozzám, és amikor volt néhány szabad napom, bevonultunk a stúdióba. A szerzemények dalszövege sokszor a bulizásról szól: ennek az az oka, hogy ha együtt vagyunk, szinte mindig bulizunk. Régi barátok vagyunk, remekül el tudunk lenni együtt.
Szeretne egyébként másik szólóalbumot is készíteni?
– Persze, de jelenleg még nem tartok ott. Jelenleg elfoglalt vagyok a Black Eyed Peasszel, a csapattal jó előre megvan már a programunk.
Turnéznak is majd?
– Mi az, hogy! A mostani koncertkörút nagyon izgalmas lesz, rengeteg kreatív ötletünk van.
Mikor kezdődik a turné?
– Az év végén. Nyáron fesztiválfellépéseink vannak. Ezeket hihetetlenül élvezem, mert ilyenkor számos rockbanda és DJ előadását meg tudom hallgatni én is. Emellett pedig a U2 előzenekara leszünk Amerikában, így amiatt is csúszik a saját turné.



Logikai játék a számokkal

