Ez az egykori, a Kossuth és a Batthyány teret összekötő Kossuth híd helyén épülhet meg, és egy évig kellene működnie – amíg a Margit híd felújítása befejeződik. Nyers József mérnök ezredes szerint a helyszínt pontosan még nem jelölték ki, de ez lenne a megfelelő.
A pontonhídon csak egyirányú forgalom valósulhatna meg, és a közvilágítás hiánya miatt csak nappal lehetne használni. A hídon egy óra alatt egy irányba mintegy 600-800 autó kelhetne át. A hajók átkelésekor 1-1 órára zárnák le, vagyis 1 órába kerül, amíg megnyitják, s újabb 1 órába, amíg összecsukják.
Bár a hidat csak a tűzijáték után zárják le, a munkálatok korábban elkezdődnek: a vízcsőcsere idején az északi járdát lezárják a gyalogosforgalom elől. A tervek szerint az autósok jövő szeptembertől vehetnék a hidat újra birtokba, a teljes felújítás csak 2011-re fejeződhet be.
1872. augusztus 1-jén kezdték el építeni Pest-Buda második átkelőjét, a Margit hidat, amely a Nagykörút forgalmának Budára vezetése miatt élvezett elsőbbséget a Fővám térre tervezett másik – a mai Szabadság – híd előtt.
A nemzetközi pályázat győztese, Ernest Gouin francia mérnök tervei szerint készültek a két folyóágra merőleges hídtestek, amelyek 150 fokos szögben találkoznak a sziget csúcsánál. A vasszerkezetet, a pilléreket és díszszobrait francia vállalatok, illetve Thabard francia művész készítette. 1876 márciusában használták már a hidat az az évi magas vízállás miatt, noha csak április 30-án adták át hivatalosan.
A Zsigmondy Béla és Eckermann Ede által tervezett szigeti szárnyhíd azonban ekkor anyagi okokból még nem, csak 1900-ra épült meg.
A híd úttestje eredetileg fakockákból állt, 1921-re kapott kőburkolatot. A szigetre tartóknak hídvámot kellett fizetniük a vámhá-zaknál: 1900 körül hétköznap 25, hétvégén 50 fillért. 1935 és 1937 között a hidat kiszélesítették 2x2 sávra, azóta jár középen villamos.
1944-ben egy szombati csúcsforgalom alatt az egyik hídnyílás felrobbant, és a pesti hídtest a Dunába roskadt. Majd 1945-ben a budai rész is a folyóba zuhant.
A háború után könnyebb szerkezettel épült újjá, és a pályát andráskeresztek helyett függőleges rudakkal támasztották alá. 1948-ban adták át újra, és 1978-ban végeztek rajta utoljára átfogó javításokat.



Logikai játék a számokkal

