Kevesebb sört iszunk az idén

Tovább csökkent ebben az évben is az otthoni sörfogyasztás Magyarországon. Érdekes azonban, hogy ez nagyrészt az üveges söröket érinti, ugyanis a dobozos változatok forgalma nőtt az elmúlt időben – derül ki a GfK Hungária Con­su­mer­Scan adataiból.
Az adatok szerint a 2008-as esztendőt megelőző néhány évben a hazai háztartások által megvásárolt összes sörmennyiség folyamatosan növekedett, azonban a tavalyi évben már visszaesés volt megfigyelhető. Egy átlagosan vásárló háztartás 2006-ban 82 liter, 2007-ben 86 liter sört vett, ezzel szemben a tavalyi évben mindössze 81 litert fogyasztott.

– Az elmúlt hónapokban azt tapasztaltuk, hogy csökkent mind a kereskedelmi, mind a vendéglátó-ipari szegmens forgalma a hazai fogyasztói vásárlóerő csökkenése miatt. A fogyasztók kiadásaik csökkentésének egyik első lépéseként kevesebbet költenek, és ritkábban látogatnak el étterembe, sörözőbe – mondta el a Metropolnak Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője, aki azt is hozzátette, hogy a helyzet miatt több újítást vezettek be – például 30 literes hordókat a vendéglátóhelyek számára. Ugyanígy érzékeli a csökkenést a Heineken Hungária Sörgyá­rak Zrt. is.

– Valóban csökkent a sörfogyasztás, bár mi azt tapasztaljuk, hogy ez a csökkenés a vendéglátóiparban sokkal drasztikusabb, mint a kiskereskedelmi forgalomban. Az előbbinél 20%-os a csökkenés, míg az utóbbi esetében, azaz a háztartásokban történő fogyasztásnál ennél jóval kisebb, 3-4 százalék – nyilatkozta Kiss Éva, a Heineken Hungária Zrt. kommunikációs vezetője.

A szebbik nemet is meghódította

– Csak sört iszom, ha bulizni megyek, mást nem szeretek – mondta Csóré Zol­tán, aki szerda délután barátaival ült ki egy kis nyár esti sörözésre az Erzsébet térre. A főiskolás fiú valóban nem viccel a keserű nedű fogyasztásával. – Július eleje óta számolom, mennyi sört ittam meg, eddig 170 korsónál járok – mondja nevetve Zoltán. Számításai szerint a hónap végére elérheti a 200-at. A barátai is igazi sörbarátoknak számítanak: Varga Sámuel például a söröskorsókat gyűjti, jelenleg több mint nyolcvan darab van neki otthon. – A sör vásárlásánál persze az ár is fontos szempont, de én mindig az alkoholtartalomra figyelek, ez határozza meg ugyanis az ízt és a minőséget – mondta el szakértőinek tűnő véleményét a főiskolás fiú.

A dobozos sörök mennyiségi részesedése átlépte az 50 százalékot, az üveges sörök mennyisége viszont 30 százalékkal csökkent. A műanyag palackok folyamatos előretörést mutatnak, a hazai háztartások által megvásárolt mennyiség immár 7 százalékát adják.
– Tény, hogy a dobozos sört jobban kedvelik a vásárlók. Az ezek iránti kereslet az elmúlt időszakban 10%-kal nőtt. Magyar­or­szágon a félliteres változat a jellemző és kedvelt, a 0,33-as kiszerelést kevésbé használjuk, ezért ezek inkább csak vendéglátóhelyeken érhetők el – mondta Kiss Éva a Metropolnak.

– Azt tapasztaljuk, hogy a válság hatására növekedett az olcsóbb termékek iránti kereslet. Ezek fogyasztása jóval kisebb mér­tékben csökkent, mint a többi szegmensé. A hazai termékek változatlanul közkedveltek, és emellett nagy a kereslet az alkoholmentes termékünk iránt – mondta el Agócs Mónika.

A GfK Hungária kutatásaiból kiderül, hogy az átlagos sörvásárló az erősebbik nem képviselői közül kerül ki, középkorú, és jellemzően egyedül, néhány perc leforgása alatt választja ki sörmárkáját. A teljes lakosság 17 százalékát kitevő „hedonista” fiatal felnőttek inkább a divatos, multimárkát veszik meg, ezzel szemben a szegény nyugdíjas (a teljes lakosság 25 százaléka) elsősorban az ára alapján választja ki a terméket.

Mielőtt azonban bárki a férfiak italának könyvelné el a sört, érdemes megemlíteni, hogy szerda esti Erzsébet téri látogatásunk során találkoztunk olyan fiatal lánnyal is, aki kimondottan igényes sörfogyasztónak tartja magát. – Az egyik kedvenc helyem a városban az az étterem, melynek saját sörfőzdéje van. Itt elég gyakran megfordulok, mert nagyon finom sört adnak – mesélte Ácsbold Eszter.

Otthoni sörök
Tavaly feltehetően az átla­gosnál hűvösebb nyári időjárás is közrejátszott abban, hogy 2008-ban a hideg ita­lokéhoz (gyümölcslé, szénsa­vas üdítőital, ásványvíz) hasonlóan visszaesett az otthoni sörfogyasztás.

Münchenben még a korsó a legnagyobb divat

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest