Füvesi Károly, a vállalkozás vezetője kedden elmondta, hogy az
újfajta kirándulás Szobról indul, ahonnan bérelt kenukkal az
Ipolyon felevezve 20 kilométerre fekvő Ipolytölgyesig lehet
eljutni, innen pedig visszabiciklizhetnek a mozgásban örömet
lelő társaságok, családok a Dunáig, ahol az út végén
bográcsgulyás várja őket. A vízi úton kis szerencsével még
vidrával vagy gémmel is találkozhatnak az evezősök.
Az egynapos programot a magyarok mellett már több külföldi,
főként holland vendég próbálta ki. A szervezők a szlovák
partnerekkel együttműködve igény szerint az Ipolynál gyorsabb
sodrású, szintén vadregényes, szlovákiai Garam folyón is
vízre bocsájtják az utánfutóval odaszállított kenukat.
Szobon már épül a jachtkikötő, ahol egyszerre 20-25 hajó
köthet ki, mellette pedig egy 6000 négyzetméteres Duna-parti
területen kemping formálódik az itt sátrat verő vízi és
kerékpáros turistáknak. Sokan ugyanis Passauból a jól
kiépült Duna-menti bicikliúton veszik célba Budapestet,
Pilismaróttól komppal érkeznek Szobra a kerekező osztrák és
német csoportok.
Itt egyelőre a Zebegény felé vivő bicikliút 2 kilométeres
szakaszon megszakad, ugyanis az önkormányzat nem nyerte el az
építéshez az EU-s pályázatot, a biciklizőket a 12-es útra
irányítják. Mostantól viszont a Szob-Márianosztra közötti
erdei kisvasúton kerékpárt is lehet szállítani, ami tovább
növeli a forgalmat - utalt rá a szervező.
A 13 települést magába foglaló Szobi kistérség hátrányos
helyzetű, fejletlen ugyanis az ipara. Ráadásul az elmúlt
években csaknem 4000 munkahely szűnt meg, ami tovább nehezíti
az itt lakók megélhetését. A természeti adottságok viszont
jók. Ezért fogtak össze a környékbeliek az idegenforgalom
élénkítésére.
Fogadók, vendéglők nyílnak, Kemencén, Ipolydamásdon és más
településeken a családok falusi turizmusra rendezkednek be, hogy
a Dunakanyar közelében a vízi és a kerékpáros turizmus még
inkább meghonosodjon, ami 1000-1500 új munkahely megteremtését
is magával hozhatja – mondta Füvesi Károly.
Beindult az Ipoly-túrsz aktívpihenő-program
- MTI
- 2009-08-04 12:29
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Beindult az Ipoly-túrsz program, amely a hátrányos helyzetű
Szobi kistérségben az aktív pihenés feltételeinek
megteremtésével pezsdíti fel az idegenforgalmat. A
kerékpározással kombinált ipolyi evezés máris sikert aratott.
Itthon
- Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- Megemlékezések országszerte
Nagyvilág
- Aknavetős támadás Bangkokban
- Nevet változtat az internet miatt egy város
- Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
Bulvár
- Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese
- Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- Kétszer is elgázolta férjét egy új-zélandi nő
- Fülöp herceg újra beszólt
- Élőben restaurálják Van Gogh híres képét
- Elhunyt Mario Vargas Llosa Júliája
- Tiniknek tervezett ruhákat Madonna és lánya
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:14Aknavetős támadás Bangkokban
- 11:39Nevet változtat az internet miatt egy város
- 11:35Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- 11:24Tanmese a vadakkal
- 11:23Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- 11:13Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- 11:12Elhunyt Peter Graves filmszínész
- 10:15Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- 09:17Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- 08:56Beckham nem játszhat Dél-Afrikában
- 07:55Higuaín-triplával győzött a Real Madrid
- 06:35Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- 05:20Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- 04:00A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- 00:45Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese



Logikai játék a számokkal
