Knabe elismeréssel és köszönettel szólt arról, a magyar főkonzulátus ünnepi megemlékezés sorozata – amelynek során számos Nyugati Parti állam fogja Magyarország Nappá nyilvánítani augusztus 19-ét – Los Angelesben kezdődött meg.
Mint Bokor Balázs főkonzul elmondta: nagy kihívást jelent általában az, ha visszatekintünk a történelemben. Ma is ezt tesszük, hiszen egy 20 évvel ezelőtti eseménysorozatra emlékezünk. 1989-ben különleges események történtek Magyarországon és Európa-szerte. Ami történt, azt egyfajta csodának is nevezhetjük. 1989 olyan év volt, amely megváltoztatta Európa térképét, majd pedig az egész világot.
1989 az 1956-ban megnyitott út egyik fontos állomása. A magyar nép kommunizmus elleni forradalmát 1956 őszén ugyan véresen leverte a szovjethatalom, de 33 évvel később már nem lehetett a változást megakadályozni. A vasfüggöny lebontása, a magyar-osztrák határ megnyitása visszafordíthatatlan folyamatokat indított el.
Leomlott a berlini fal, Közép-Kelet-Európa országaiban szabad választások útján demokratikus rend alakult ki, megdőlt a szocialista rendszer, széthullott a Szovjetunió, véget ért a hidegháború. Magyarország és a többi térségbeli ország a NATO, majd az Európai Unió tagja lett, az Egyesült Államok szövetségesévé váltak. Magyarország mindebben fontos szerepet játszott.
Los Angeles Megye nem először ismerte el a magyar törekvéseket. 1999-ben határozatban támogatta Magyarország NATO-csatlakozását, az elmúlt 30 évben pedig évente fejezi ki hivatalos elismerését az 1956-os forradalom évfordulóján a magyar nép hősies kiállásáért a szabadságért és a függetlenségért.
Az esemény kapcsán Los Angeles Megye vezető testületének székházában poszter kiállítás nyílt az 1989-es magyarországi eseményekről.



Logikai játék a számokkal

