Nyár a téli üdülőhelyeken

Nyugati szomszédunkhoz az Alpok hegyei miatt megy a legtöbb turista, ez jelenti a fő bevételi forrást is. Télen a síparadicsomokat elözönlik a vendégek, nyáron pedig a túrázók, hegyikerékpárosok Mekkájává változik a táj.
A legtöbb téli üdülőhely nyáron is fogad vendégeket, sőt az utóbbi években egyre több kifejezetten téli síterep figyel arra, hogy a síszezonon kívül is komolyabb bevételre tegyenek szert. Persze mindezt fordítva is próbálják kiaknázni. A nyáron nagyon népszerű karintiai Millstätter See például télen igyekszik kihasználni, hogy a közelben népszerű síterepek vannak, így ilyenkor is kínálnak szállásokat és különböző program-lehetőségeket.

A jól kiépített turisztikai infrastruktúra mindenhol segítséget jelent a szezonális súlyponteltolódás kiegyenlítésében. A télen használt dolgok egy részét üzemeltetve tudnak nyáron is színvonalas szolgáltatást nyújtani. A hegyek kimeríthetetlenül aktív, természetközeli és egészségközpontú kikapcsolódási lehetőséget kínálnak. A kulináris kényeztetés a jó minőségű, helyi nyersanyagoknak köszönhetően szintén garantált. – A hegyek jótékony hatásához tartozik az is, hogy estére kellemesen lehűl a levegő, így jól lehet aludni – közölte Szedlák Péter, az Osztrák Nemzeti Idegen forgalmi Képviselet marketingmenedzsere. A Karintia és Stájerország határán fekvő Turracher Höhe térség is igyekszik kitolni egész évre az idegenforgalmi szezont.


A Turracher Höhén a Hotel Kornock nem csak a téli szezonban tart nyitva. A nyári vendégeket külön programajánlatokkal várják.

Az 1800 méteres hágó tetején lévő Tur­racher Höhén szikrázó napsütés ragyogja be a tájat, a téli síeléshez kiépített kabinos felvonót (Kor­nockbahn) nyáron is sokan használják. Fentről gyönyörű panoráma nyílik a környékre, sőt az egyik hegyi vendéglátóhely mellett még nyuszikat is simogathatnak a gyerekek. Innen is sok túraútvonal indul a jellegzetes alpesi hegyekre, mindenfelé látni a legelésző teheneket.


A Nocky Flitzer bobpályán 1600 métert lehet lecsúszni a hegyről.

A hegytetőről az 1600 méteres bobpályán, a Nocky Flitzeren is vissza lehet jutni a felvonó kiindulópontjához. A pálya 2000 méteres tengerszint feletti magasságról indul, és alpesi virágok közt kanyarog végig az idilli völgyeken, erdőkön, a felszabadult élmény mindenkinek garantált.

A hómentes időszakokban is sok érdekes program várja a Turrachon a vendégeket. Szerteágazó, különböző nehézségi szintű túraútvonalak csábítják vándorlásra a vendégeket.
Az egyik ilyen túraútvonal a környék három tavát érintő séta. A gondozott hegyi utak mellett padok és pihenőhelyek is találhatóak, így gyerekekkel is nyugodtan neki lehet vágni a több mint egyórás sétának. De emellett még számos hegyi túra és sétaútvonal közül lehet válogatni.

Természetesen van lehetőség a nálunk még kevésbé ismert, de Ausztriában rendkívül népszerű nordic walkingra is. Az „északi gyaloglás” egyesíti a gyaloglás vagy futás és a sífutás előnyeit. A golf szerelmesei 15–90 perc alatt ott lehetnek Stájerország és Karintia legszebb tizenhárom golfpályáinak egyikén. További érdekesség, hogy a Turracher Höhén található Ausztria legnagyobb egybefüggő cirbolyafenyvese.

Ideális kiindulópont a programokhoz a tóparton fekvő Kornock Hotel, ahonnan számtalan kirándulást szerveznek. A tőzeglápon való mezítlábas túra felejthetetlen élmény, de bemutatják a pisztrángfogás fortélyait is. A vado­natúj fitness- és wellness- részleg pedig egész évben működik. Sok szálláson szívesen látják a hegyikerékpárosokat és a motorosokat is, utóbbit sok helyen tábla is jelöli.

A közeli Nockalmstrasse is kedvelt célpontja a motoroknak, de családosok is szívesen járnak ide, ugyanis szinte mindegyik pihenőnél olyan játszóterek várják a kicsiket, hogy egy órát is könnyedén el lehet tölteni. A legtöbb programlehetőségre van valamilyen kedvezmény a helyi szállóvendégeknek, de ha már 4-5 dolgot akar kipróbálni valaki, akkor sokkal jobban megéri a Karintia Kártya, amellyel több mint száz helyre lehet ingyen bemenni. Mindenképpen érdemes megtervezni a programot, és utánaszámolni az áraknak.

Sommerfrische

A magyar üdülővendégek számára kevésbé ismert a
hegyekben, az Alpokban töltött nyaralás fogalma, pedig a XIX. században nagy divat volt a magyar nemesség
körében az úgynevezett „Sommerfrische” üdülés (Gastein, Salzkammergut, Baden). A hegyek nyáron is sok kikapcsolódási lehetőséget kínálnak: túrázás, hegyikerékpározás, siklóernyőzés, sziklamászás, via ferrata.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest