A motel is lehet menő

Ha a motel prototípusára gondolunk, legtöbben túlzsúfolt, sokágyas hálótermeket, hátizsákos turistákat, olcsó vörösbort és sajnos szendvicset fogyasztó diákcsoportokat látunk magunk előtt.
Ideje újraértelmeznünk előítéleteinket: a gazdasági válság utazási keretünket is megszabdalta, de nem ez az egyetlen ok arra, hogy olcsó, mégis vonzó szálláshelyek után nézzünk. Persze az általunk ajánlott helyeken is meg kell osztanunk majd szobánkat és konyhánkat is másokkal, de a mi esetünkben ez majd olyasmiket jelent, hogy a házi koszt mellett a legmodernebb számítógépekről mesélhetjük el az otthoniaknak, hogyan telik a nyaralás, és akár ingyen kaphatjuk a szépítőszereket is. Szinte luxust kaphatunk viszonylag csekély pénzért, Európán innen és túl.

Király és retró – Living Lounge Hostel, Lisszabon

Hátizsákos turisták találkozási pontja helyett úgy érezzük majd itt magunkat, mintha egy csapat művésszel élnénk együtt. A belső tereket a barokk stílus uralja, aranyozott képkeretekkel, skarlát színű falakkal és kristálypoharakból készült csillárokkal. Tizenhét művész segítségével alakították ki a dekorációt: az egyik hálóban Edgar Allan Poe szellemét idézik meg a hatalmas fekete fák a falon. Az ebédlő intim hangulatú összejövetelek megtartására is alkalmas, a kertben műfüvet találunk, és nagyon jókat alhatunk a lounge-ban elhelyezett borbélyszékben. Este fél kilenckor szolgálják fel a négyfogásos vacsorát: tíz euróért nagyon megéri!

Árak: közös háló 18, szoba 47 eurótól/éjszaka
www.livingloungehostel.com

A természet érintése – Imm Eco Chiang Mai, Bangkok

Egy burjánzó trópusi kertben találjuk szállásunkat Chian Mai városában – itt minden a természetről szól. A szobabelsők tobzódnak a színekben, limezöld és fukszia vibrál a fa padlóburkolat fölött, és rengeteg a nyitott tér. A külső medence mindezzel ellentétben tökéletes a relaxálásra.
A hálókban akár tizenketten is alhatnak egyszerre, de önálló szobák is vannak. A Hi Hi @ Barn étterem belső tereit a fa uralja, egyszerű menüjét pedig a kertben termett alapanyagokból állítják össze.

Árak: háló 6, szoba 25 euró/éjszaka
www.immhotel.com

Bohém Barcelona – Centric Point

A Ramblas nyüzsgésétől menekülve a Passeig de Gracián találjuk a kis motelt, amely tökéletes kiindulópont a város felfedezésére. Az utazóknak segítenek a szabadidős programok lefoglalásában, a közös szobában pedig tévé, bár, Nintendo Wii, csocsó és zene vár mindenkit. Az árban a reggeli és az internethasználat is benne van, így a reggel spanyol tésztákkal és kávéval is indulhat.

Árak: háló 16,91, szoba 43 euró/éjszaka
http://www.centricpointhostel.com


XIX. századi loft – Miss Sophie’s, Prága

Inkább butikhotelre emlékeztet a New York-i loftok szellemét megidéző motel, amely az Óváros szívében, egy XIX. században épült házban található. A minimál stílusú berendezés és a vöröstéglás falak sikkje, valamint a pincebár vérvörös bőr ülőgarnitúrája is kedvencünk. A hálókban öt ember alszik együtt, így a motelek túlzsúfoltsága nélkül elegyedhetünk szóba a többi utazóval. Külön pluszpont jár az ágyak mögötti hatalmas széfekért, melyekben minden értékünket biztonságba helyezhetjük.

Árak: háló 15, szoba 43 euró/éjszaka
www.miss-sophies.com

Bohém menedék – Mama Shelter, Párizs

A francia főváros bohém, huszadik kerületében a Mama Shelter a rút kiskacsa. A szálláshely voltaképpen egy sokemeletes parkolóház, melynek falait költemények és graffitik borítják, a személyzet tagjainál pedig állandóan készenlétben állnak az íróeszközök, melyekkel a falra és tükrökre írják fel gondolataikat. A szobákban iMacet használhatunk, miközben a tévéképernyőkön a legfrissebb híreket olvashatjuk. Szobaszerviz helyett nutellás kenyeret kérhetünk az éjszaka közepén, a fürdőszobát pedig felszerelték kozmetikumokkal is a kedvünkért.

Árak: egyágyas szoba 79, kétágyas szoba 89 euró/éjszaka
www.mamashelter.com

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest