Bringázz a munkába ősszel is!

Az őszi Bringázz a Munkába! (BaM) kampány nyitóeseményét szeptember 13-án, vasárnap 14 és 18 óra között tartják a budapesti Madách téren; a résztvevők egyebek közt kipróbálhatják a bringapóló nevű sportágat és kétkerekűjüket szakemberek segítségével készíthetik fel télire.
A nyitórendezvény programján ezenkívül kerékpárdíszítés és vezetett városi kerékpártúra is szerepel, a gyerekek pedig az egyensúlyérzéket javító fabiciklire pattanhatnak.

Az eseményen 15.45-től sajtótájékoztatót tart László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Oláh Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium államtitkára.

Az őszi BaM-kampányban egyének vagy maximum ötfős csapatok vehetnek részt. A résztvevőknek szeptember 16. és október 16. között legalább hétszer kell bringával munkába menniük. Regisztrálni és az eredményeket jegyezni a www.bringazzmunkaba.hu oldalon lehet majd. A lelkes kerekezők között 7000 kis ajándékot sorsolnak ki, s annak a cégnek, egyetemi karnak, ahol a legnagyobb a kerékpárosok aránya, szintén ajándék jár.

Az országos Bringázz a Munkába! kampány a Magyar Kerékpárosklub szervezésében valósul meg az európai Lifecycle projekt és a Kerékpáros Magyarország Program keretében. A kezdeményezést Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint az Európai Unió támogatja.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest