Moszkvában járt az izraeli kormányfő

Dan Meridor izraeli miniszterelnök-helyettes szombaton Genfben megerősítette, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő valóban járt Moszkvában a héten.
A politikus azonban arra nem tért ki, hogy milyen céllal utazott Netanjahu az orosz fővárosba. Az állítólagos oroszországi út kapcsán az izraeli sajtó dezinformációval vádolta meg a hivatalos szerveket.

Netanjahu a hétfői napon eltűnt a nyilvánosság elől, előre lekötött programjait nem bonyolította le. A kormányfői hivatal mindezt azzal magyarázta: a miniszterelnök egy szigorúan tikos helyre látogatott, de az országot nem hagyta el. Az izraeli sajtó ebből azt a következtetést vonta le, hogy a miniszterelnök a hétfői napot a hírszerzés, a Moszad Tel-Aviv melletti központjában töltötte. A Jediót Ahronót című napilap viszont forrás megjelölés nélkül azt állította: Netanjahu hétfőn Moszkvában tárgyalt, hogy rávegye az orosz vezetést: ne adjon el korszerű fegyverrendszereket Iránnak és Szíriának.

Ezt követően a kormányfői hivatal elismerte: pontatlan tájékoztatást adott Netanjahu programjáról. Meridor - aki hírszerzési és atomenergiai ügyekkel foglalkozó tárcát is irányítja - Genfben egy nemzetközi konferencia keretében közölte: Netanjahu Oroszországban volt, és ez vitát váltott ki az izraeli sajtóban. "Vannak olyan dolgok, amelyeket jobb magánbeszélgetés során megtárgyalni" - fűzte hozza az izraeli kormányfő-helyettes.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest