"Ezek történelmi léptékű eladások, amelyek az összes
korábbi észak-amerikai rekordot felülírják" - állítja a
Random House alá tartozó Doubleday kiadó által kiadott
közlemény. Dan Brown legújabb regénye, a The Lost Symbol már
megjelenése előtt csúcsokat döntött: minden eddigi számot
felülmúló internetes előjegyzés érkezett a könyvre. A mű a
keddi megjelenés előtt heteken át vezette az Amazon és a Barnes
and Noble sikerlistáit.
"Hálásak vagyunk az összes könyvárusnak a regény
elindításában végzett hihetetlen munkáért, és továbbra is
szeretnénk együtt dolgozni velük, hogy tartósan élvezhessük
Dan új regényének sikerét" - fogalmazott Sonny Mehta, a kiadó
elnöke, aki bejelentette, hogy már most 600 ezer utánnyomást
terveznek a könyvből.
Robert Langdon professzor legújabb kalandjai Washingtonba vezetik
az olvasót, a mű szabadkőművesek körüli cselekménye
mindössze 12 órát ölel fel. A Brown-jelenség sikerét J.K.
Rowling Harry Potter-sorozatának fogadtatásához mérik, bár a
szakértők igyekeznek hangsúlyozni, hogy Brown regényei "csak" a
felnőtt korosztályhoz szólnak, így az összehasonlítást nem
lehet pusztán eladási számokra redukálni.
Az Amazon online könyváruház eladási listáján a kötet e-book
(digitális könyv) változata is a csúcsra került, sőt a
nyomtatott változat megrendelését is felülmúlta - számolt be
róla csütörtökön a telegraph.co.uk. Ez nyilván annak is
tulajdonítható, hogy bár az Amazon.com közel 50 százalékos
árengedménnyel (29,99 dollár helyett 16,17 dollárért)
kínálta a regényt, a Kindle e-könyv olvasóra letölthető
változat mindössze 9,99 dollárba került. A digitális verzió
ráadásul azonnal hozzáférhető: nincs szállítási idő.
A rekordeladásról szóló hírek kapcsán a könyvpiac
részvevői kissé megnyugodhattak, mivel a hat évvel ezelőtt
kiadott, nagy sikerű A Da Vinci-kód folytatásától várták a
pangó könyvforgalom megugrását. A Da Vinci-kódból 80 millió
példányt adtak el a világon.
Már dolgoznak a fordításon
A GABO Könyvkiadónál már dolgoznak Dan Brown új könyvének
magyar fordításán; a kedden megjelent The Lost Symbol hazai
kiadásának időpontját egyelőre "nehéz meghatározni" - mondta
Földes Tamás felelős kiadó.
"Sajnos korábban ezt nem tehettük meg, mert az eredeti amerikai
kiadó a korábbi rossz tapasztalatok miatt (jog nélküli
másolások, interneten megjelenő jogosítatlan részletek) nagyon
szigorúan titokban tartott minden információt. Mi is, akárcsak
bármely más ország kiadója, csak az amerikai kiadással
egyidejűleg kaptuk meg a kéziratot" - hangsúlyozta Földes
Tamás.
Mint kifejtette, a The Lost Symbol (még nincs végleges magyar
címe) fordítói szemmel nézve nehéz, rejtélyekkel és
rejtvényekkel teli, fordulatos regény. Rendkívüli sebességgel
pereg, a szerző 12 órába tömöríti a cselekményt. Dan Brown
öt évig írta könyvét, ami azonos azzal, amit korábban The
Solomon Key címmel ismert a szakmai közönség.
"A fordítás és szerkesztés komoly odafigyelést igényel,
ezért a megjelenés időpontját egyelőre nehéz meghatározni.
Amint látjuk a pontos időpontot, azonnal nyilvánosságra fogjuk
hozni, mert tudjuk, hogy az olvasóink már nagyon várják" -
jegyezte meg a felelős kiadó.
Az MTI érdeklődésére arra is kitért, hogy Dan Brown könyvei
eddig több százezer példányban fogytak el magyar nyelven. A The
Lost Symbol magyar címe, formátuma, borítója és tördelése a
GABO Könyvkiadó döntési körébe tartozik, a jogtulajdonosnak
erre vonatkozóan nincsenek kikötései.
Egy nap alatt egymillió eladott Dan Brown-könyv
- MTI
- 2009-09-17 11:36
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A megjelenése utáni első napon már több mint egymillió
példány fogyott A Da Vinci-kód szerzőjének új könyvéből,
az összesítés ráadásul csak az amerikai, kanadai és brit
eladásokat vette figyelembe.
Itthon
Nagyvilág
- Újabb perben marasztalták el holokauszttagadásért Gerd Honsikot
- Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- Felfüggesztett börtönbüntetés egy volt budapesti osztrák főkonzulnak
- Terjed a nyugat-nílusi vírus Romániában
- Pokolgépek robbantak Szomáliában
- Al-Kaida-vezetők szökése
- Pokolgép robbant Vlagyikavkazban
Bulvár
Gazdaság
- Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 40-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben
- Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:53Újabb perben marasztalták el holokauszttagadásért Gerd Honsikot
- 20:15Rendteremtő kemény kéz
- 19:57Erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest
- 19:29Pintér Attila hosszabbított Győrben
- 19:07A világ leghosszabb utcai koncertje Berlinben
- 18:41Az Interpol a koránégetés veszélyeire figyelmeztet
- 18:34Több mint 60 magyar cég a régió 500-as listáján
- 18:01Világtáncfesztivál Budapesten
- 17:37A szüretelőket is ellenőrzi az APEH
- 17:2440-45 százalékos szőlőtermés-kiesés lehet az idén
- 17:09Lopott járművel és alkatrészekkel buktak le a határon
- 16:52Ingyenjeggyel kárpótolja az MLSZ a lemaradt szurkolókat
- 16:39Rácz Félix visszatér az ökölvívás világához
- 16:27Fideszes képviselők javaslatcsomagja a lakáshitelesek megsegítésére
- 16:11Nő a lengyelek ellenállása az euróval szemben



Logikai játék a számokkal

