– British Council-igazgatóként négyévente pályázhatok új állomáshelyre. Az idén meghirdetetett pozíciók közül Magyarországot választottam, mert még sosem jártam itt, és mert éveken át távol voltam Európától. Újra fel akartam fedezni az európaiságot, és azt a kapcsot, amely összeköti Magyarországot és az Egyesült Királyságot. Sze-rettem volna az új kezdeményezésekben is részt venni – mondja.
A magyar iroda átalakuláson ment át, könyvkölcsönzés és angoltanítás helyett projektekre összpontosítanak. Hogyan látja itt a munkáját?
– A különböző kultúrák közötti párbeszédre szeretnék fókuszálni, és azokon a területeken tevékenykedni, ahol ez a legfontosabb. A kilencvenes években Közép-Európát és a nyelvtanítást tartottuk a legfontosabb területnek. 2004 óta, mióta Magyarország is az Európai Unió tagja és fontos szerepet játszik a közösségen belüli párbeszédben, olyan projektekre összpontosítunk, melyek az egész kontinenset behálózzák és a fiatalokkal foglalkoznak – mint a „kultúraközi közvetítők”.
Melyik projektet tartja a legfontosabbnak?
– Mindegyiket fontosnak tartom: olyanokat tudnék megemlíteni, amelyek jól illusztrálják azt, hogy milyen irányba indultunk el. A „kultúraközi közvetítők” sokféle embert hozott össze: újságírókat, nonprofit szervezetek képviselőit, tanulókat. A vezetői készségeket fejleszti, megtanít ezek használatára, segít további projektek kialakításában és a partnerintézetekkel való kapcsolattartásban. Hasonlóan világszerte fontos téma a globális felmelegedés, klímanagyköveteink a gödöllői klímairoda megnyitásával és programjaikkal erre a problémára hívják fel a figyelmet.
Angoltanár az eredeti végzettsége. Ezt hogyan fogja kamatoztatni jelenlegi munkakörében?
– Tágabb perspektívában tekintünk az angoltanításra. A „Learn English Family” program keretében rámutatunk arra, hogy a tanárok és a szülők is nagy szerepet játszhatnak abban, hogy a gyerekek növekvő magabiztossággal szólaljanak meg angolul, már nagyon kis koruktól kezdve. Az új technológiákat, mint az internet vagy a YouTube, is felhasználjuk, hogy változatos lehessen az angoltanulás.
Hol szeretett leginkább dolgozni, és melyik ország volt
a legfurcsább?
– Mindegyiket szerettem, különben nem csináltam volna. Afganisztánban volt az első munkahelyem, nagyon szerettem. Etiópiára pedig a titokzatos jelzőt használnám. k. sz.
Mivel foglalkozik ma a British Council?
– Társadalmi célú projektek (Kreatív városok, A jövő iskolája stb.)
– Online angolnyelv-tanulás és innovatív nyelvoktatási módszerek (Szülők részvétele a nyelvoktatásban stb.)
– Nemzetközileg elfogadott nyelvizsgák (IELTS, Cam-
bridge)
www.britishcouncil.hu



Logikai játék a számokkal

