„Ha a jelenleg üzemelő széntüzelésű erőműveknek a felét
lecserélnék modern gáztüzelésű erőművekre, a széndioxid
kibocsátás harmadannyi költséggel ugyanannyira csökkenne mint
szélerőművek építésével” - jelentette ki Alekszej Miller
kedden a Buenos Aires-i nemzetközi földgáz konferencián, ahol
azt is elmondta: cége azzal számol, hogy 2015-re elkészül a
Déli Áramlat gázvezeték.
A földgáz szerinte a legmegbízhatóbb energiaforrás is, és
ebben a tekintetben felülmúlja a nap-, szél-, víz- és
atomenergiát is. „Megújítható energiahordozókkal nem lehet
biztonságos ellátást garantálni magas felhasználási
szinten” - hangsúlyozta a Gayprom elnöke.
Alekszej Miller szerint a XX. század, az „olaj évszázada”
után a XXI. század a „gáz évszázada” lesz. „A Gazprom
pedig globális piacvezető a világ gázellátásában.” Nem
csak azért, mert jelenleg 17 százalékát adja a világ
gáztermelésének, hanem mert - mint mondta - „mi rendelkezünk
a legnagyobb kitermelhető gázkészlettel, 33,1 milliárd
köbméterrel, és ez biztosítja számunkra a folyamatos
fejlődést”. A Gazprom emellett 160 ezer kilométernyi
gázvezetékkel, a világ legnagyobb gázvezeték-hálózatával is
rendelkezik.
A gázszolgáltató vállalatok a megújítható energiaforrások
kifizetődő alternatívájaként kínálják világszerte a
földgázt. Az EU és az ENSZ klímacéljait a költségek
töredékével lehetne elérni földgázzal - hangzott el az Buenos
Aires-i nemzetközi földgáz-konferencián. A gázipari ágazat a
világpiaci árak emelkedésével számol, de csak két év múlva.
Az elmúlt évihez mérhető rekord árakra azonban középtávon
nem kell számítani.
Az Internationale Gasunion ágazati szervezet becslése szerint a
gázár emelkedésére csak a jövő év után kerülhet sor.
„2010-ben nagyjából a mostanival megegyező árakra kell
számítani, 2011-től 2014-ig vagy 2015-ig viszont folyamatos
áremelkedés jöhet” - mondta Neil Thomas, a brit Wood Mackenzie
piackutató cég szakértője. „Legkésőbb 2015-re stabil, magas
árszint alakulhat ki. A 2008-as rekord áraktól azonban ez is
messze elmarad majd.”
Szakértők szerint az elkövetkező években drasztikus
mértékben visszaesik az európai gáztermelés. „Az európai
gáztermelés - Oroszország kivételével - az elkövetkező 20
évben 320 milliárd köbméterről 130 milliárdra esik vissza”
- mondta Jaap Hoogakker, a holland Gasterra szakértője.
A felhasználást viszont nem könnyű előre jelezni:
„Európában a klímavédelem központi kérdés, ami a
földgázfelhasználás ellen is és mellett is szólhat. Igaz,
fosszilis energiahordozóról van szó, de lényegesen tisztábban
ég el, mint az olaj. És itt van még a nukleáris energia
jövőjével kapcsolatos bizonytalanság is.” - véli a
szakértő.
A világ többi hét termelési régiójának mindegyike növeli
majd földgáztermelését: szakértői becslések szerint 2030-ig
évi 4400 milliárd köbméterre nő a világ földgáztermelése a
2006-os 2953 milliárdról. A legnagyobb növekedés Ázsiában
várható: „2015-ös előrejelzésünk már nem annyira optimista
mint a krízis előtt volt, de az most is nyilvánvaló, hogy a
nemzetközi gázkitermelés növekedésének fele Indiára és
Kínára fog esni” - mondta Neil Thomas, a Wood Mackenzie
szakértője.
2011-től emelkedik a gázár
- MTI
- 2009-10-07 11:32
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Alekszej Miller, a Gazprom elnöke szerint Európának a
gázerőművekre kellene alapoznia a szélenergia helyett.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

