Jegyzői vizsgálat a hódmezővásárhelyi tanárverés ügyében

Először beszélgetni akart a lányát ért inzultusról, de ideges lett, ezért ütött - mondta a többórás, zárt jegyzői meghallgatás előtt újságíróknak az a hódmezővásárhelyi asszony, aki szerdán megütött egy tanárt, aki előző nap meghúzta gyermeke haját.
A tanárnő szerint azonban egyből ütött a szülő. A szülő szerint a pedagógussal már egy évvel ezelőtt is konfliktusba keveredett, miután fia összefirkálta a padját, és ezért a tanárnő pofonvágta, de akkor - mint mondta - nem tett semmit. A mostani incidens a szülő szerint „már túl sok volt”.

Azt mondta: nem igaz, hogy azonnal nekitámadt volna a pedagógusnak. Ő úgy emlékszik, hogy először szépen beszélt, de miután a tanár mindent letagadott, egyszer pofonvágta és meghúzta a haját. „Úgy voltam vele, ha ezt nem teszem meg, harmadjára elveri a gyerekemet”- mondta az asszony, hozzátéve, hogy feljelenti a tanárt.

A jegyzői meghallgatás után a huszonöt éve a Varga Tamás Általános Iskolában tanító pedagógus az MTI-nek úgy nyilatkozott: még most sem érti, hogyan történhet az meg, hogy valaki egy ember munkahelyére beront, megüti, a haját tépi. A több mint két évtized alatt sok tízezer órát tanított, és több száz gyermek került ki a kezei alól, és soha egyetlen gyermeket nem bántott - tette hozzá. Mindig türelmesnek, szelídnek, de határozottnak tartotta magát, és azt tapasztalta, hogy a gyerekek szeretetik. Ha bármi probléma volt, a szülőkkel meg tudták beszélni, ezzel az asszonnyal azonban ez nem sikerült - fogalmazott a bántalmazott.

A tanárnő szerint néhány másodperc alatt zajlott le az esemény, az asszony azonnal ütött. A fiúval kialakult korábbi konfliktust a tanár szerint még akkor rendezték, és „pedagógiai eredménynek” tartja az azóta kialakult viszonyukat: a gyermek elfogadta őt, „tiszteletben tartják egymást”. Az események feldolgozásában sokat segítenek azok a szülők és gyerekek, akik mellette állnak, de a lelki támasz mellett orvosi kezelésre is szorul, mivel a pofon következtében megsérült a füle - mondta el az MTI-nek.

A Korsós Ágnes jegyző vezetésével lezajlott meghallgatás után a vizsgálat tovább folytatódik. A rendőrség pedig a verekedő asszony ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

A tanár kedden figyelmeztette a nő lányát, hogy ne tépkedje a fák levelét. Amikor a gyerek durván visszaszólt neki, ő kisebb erővel meghúzta a haját, hogy "megmutassa neki, mit érezhet a fa" - ismertette az eset előzményeit Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője korábban. A gyerek otthon elmesélte, mi történt, az anyja pedig szerda reggel az iskolában rátámadt a tanárra.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest