A lakitelki 29-ek helyre akarják állítani az OCÖ-ben a "rendet, a törvényességet és a szakmaiságot", és 29 képviselő semmilyen körülménye között nem kíván együtt dolgozni Kolompár Orbánnal. Ha az elnök bármikor összehívja az Országos Cigány Önkormányzatot, ez a 29 fő készen áll a részvételre, ám "olyan döntést, naprendi pontot továbbra sem fognak megszavazni, amellyel nem értenek egyet, ami nem a cigányság, hanem a saját személyének az érdekét szolgálja". "Egyetlen napirendi pontot tudunk elfogadni, ami az elnök törvényes úton való eltávolítását szolgálja" - mondta Farkas Flórián.
Kertész Lóránt, az OCÖ-n belül tevékenykedő független frakció nevében azt közölte, hogy támogatja a Farkas Flórián által elmondottakat azzal, azt javasolják Kolompár Orbánnak: mondjon le elnöki teendőkről, hogy tudjanak helyette választani egy olyan elnököt, aki törvényes keretek között fogja működetni az önkormányzatot.
Nem kíván lemondani
Kolompár Orbán a lakiteleki határozatra reagálva úgy fogalmazott: „az OCÖ-ben rend, szakmaiság és átláthatóság van. A jelenlegi OCÖ következetesen, mindenféle pártkötődések nélkül kiáll, és ezt követően is kiáll a cigányság érdekeiért”. Az OCÖ elnöke hozzátette: bízik abban, hogy mivel Farkas Flórián elállt oszlatási szándékától, munkájával, szakmai és parlamenti tapasztalataival az elkövetkezendő időszakban hozzájárul a hazai cigányság élethelyzetének javításához.
Arra, hogy a Lungo Drom és a hozzá csatlakozott független képviselők egy fős közgyűlési többséggel „rendkívüli közgyűlést” tartottak, úgy reagált: eljuttatja Farkas Flóriánnak az OCÖ szervezeti és működési szabályzatát, és csatolja mellé az Országgyűlésben által is megszavazott az kisebbségi törvény ide vonatkozó önkormányzati törvény szabályozását. (A kisebbségi törvény értelmében az országos önkormányzatok elnökeinek megbízatása négy évre szól, és nem lehet őket visszahívni.)
Kolompár Orbán azt mondta: a Lungo Drom pénteki kezdeményezésének megfelelően november 10-re összehívja a rendkívüli közgyűlést, amelynek egyetlen napirendi pontja az OCÖ feloszlatása lesz. Hozzátette: az általa vezetett MCF (Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma) választási szövetség addig is várja a képviselőket, hogy pártállástól függetlenül dolgozzanak a a cigányság „nyomorúságos helyzetének” jobbá tételén. Kijelentette: nem kíván lemondani elnöki megbízatásáról, de utalt arra, hogy szeptember 10-én jelentette be, hogy elnöki jogkörének nyolcvan százalékát négy helyettesére ruházza át, mert pártjának, az MCF Roma Összefogás Pártnak a választási felkészülését szervezi.



Logikai játék a számokkal

