Robbie 3 év után koncerttel tért vissza

„Hogy vagytok?” - három évet kellett várniuk a rajongóknak ezekre a szavakra Robbie Williams brit énekestől, aki három év után adott először önálló koncertet.
A súlyos gyógyszerfüggőségéből felépülőben lévő zenész másfél órás londoni fellépését, interneten, rádión és Európa-szerte összesen több mint 250 moziban követhette nyomon a közönség - ezzel Williams beírta magát a Guinness Rekordok Könyvébe.

A Roundhouse-ban rendezett kedd esti koncerten az énekes elsősorban új albumáról, a Reality Killed The Video Star című, november 6-án megjelenő lemezről adott elő dalokat. Az albumról elsőként megjelent dal, a Bodies Michael Jackson előtti tisztelgés. A Bodies már elnyerte a rajongók tetszését, több országban is listavezető lett. „Ez hihetetlen!” - mondta a dal sikerére utalva a koncerten Williams. „Legutóbb a Rock DJ teljesített ilyen jól” - tette hozzá.

Az est folyamán az új számok - többek közt a Morning Sun és a WonÍt Do That - mellett olyan régi slágerek is elhangzottak mint a Come Undone, a Millenium vagy éppen az Angels. Az énekesnek 38 fős zenekar biztosította a zenét, a show végén Robbie Williams a Video Killed The Radio Star című „pophimnuszt” adta elő, amelyet 30 évvel ezelőtt a The Buggles szeretetett meg a közönséggel.

A koncerttel a Take That egykori tagja a Guiness Rekordok Könyvébe is beírta magát, koncertet ugyanis még soha nem közvetítettek élőben egyszerre ennyi moziban. Egyedül Németországban 37 vetítőterem telt meg Williams rajongóival.

A visszatérő művész a kritikusokat is meggyőzte, a Mirror szerint a koncert bizsergető volt. „A Roundhouse karzatáról nézve, olyan volt mint ahogy a rajongói emlékeztek rá, mielőtt elvonult volna Amerikába” - értékelt a Guardian című lap, amely a maximális ötből négy csillaggal jutalmazta a showt. „Három év után a visszatérése elbűvölő, barátságos és lezser volt. Eszébe juttatta a popnak, hogy mi hiányzik a műfajból” - írta a The Telegraph.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest