Peszkov cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint Jacques Chirac volt francia államfő és Gerhard Schröder volt német kancellár, az Északi Áramlat megépítésével megbízott konzorcium felügyelőbizottságának elnöke - Berlusconihoz hasonlóan Vlagyimir Putyin régi jó barátja - is jelen lesz a megbeszélésen.
Európai sajtóértesülések szerint Berlusconi kiruccanásának személyes vetülete is van, ugyanis meg akarják ünnepelni Putyin születésnapját. Az orosz politikus október 7-én töltötte be 57. életévét, és a La Repubblica című olasz napilap azt írta, hogy Berlusconi minőségi borokkal lepi barátját, akit korábban már vendégül látott szardíniai magánrezidenciáján.
Rómában nem jelentették be hivatalosan a miniszterelnök szentpétervári látogatását, amely állítólag pénteken fejeződik be. Az olasz ellenzék rosszallással fogadta a "titkos" látogatás hírét. "Vajon a világ melyik országában fordulhat az elő, hogy a kormányfő titkos látogatásra utazik, hogy találkozzon a világ egyik legjelentősebb országának vezetőjével" - méltatlankodott Francesco Rutelli, a balközép demokrata párt egyik vezetője a Corriere della Sera című újságban.
Massimo D'Alema volt kormányfő és külügyminiszter nem minden irónia nélkül megjegyezte, hogy Berlusconi "különleges kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyinnal, de Moammer el-Kadhafi" líbiai vezetővel is. "Nincs ellenvetésem, de egy olyan államnak, mint Olaszország más országokkal is különleges kapcsolatokban kellene állnia" - tette hozzá.



Logikai játék a számokkal

