Robbie Williams visszatért

A Bodies nyitotta Robbie Williams kedd esti londoni koncertjét, amelyen többek közt november 9-én megjelenő új albumának dalait mutatta be a helyszínen lévő, illetve a világ számos pontján a koncert élő moziközvetítését nézőknek.
A fellépés helyszínén 3000 elhivatott rajongó, illetve néhány celebrity, köztük Robbie egykori barátnője, Gerri Halliwell nézte végig a koncertet, illetve ott volt az énekes édesanyja és jelenlegi barátnője, Ayda Field is.

Az estét Williams Bodies című új dala nyitotta, amely Nagy-Britan­niában „csupán” a második helyet szerezte meg ezen a héten a toplistán. Robbie mégis biztos benne, hogy a nemzetközi közönségnek köszönhetően a Rock DJ óta ez lesz az a dal, amely a megjelenés hetében a legnagyobb bevételt éri el.

A keddi koncert megdöntötte az egy időben élőben a legtöbb helyen közvetített koncert Guinness-rekordját. Robbie koncertjét 23 országban több mint 250 moziban közvetítették élőben.
A Morning Sun című ballada volt az első nóta a hét új szerzemény közül, amelyet az énekes felvezetett a közönségnek. A dal eléneklése után boldogan konstatálta, hogy a közönség nem énekelte vele.
– Ez azt jelenti, hogy a lemez nem szivárgott ki – kommentálta boldogan a történteket.

Az olyan régi nagy slágereket azonban, mint a Come Undone, a közönség végig együtt énekelte kedvencével. Mivel elég közel álltam a színpadhoz, saját szememmel láttam, hogy az énekes szeme az este folyamán néhányszor könnybe lábadt.

A fellépés alatt az is kiderült, hogy békét kötött a Take That tagjaival, így most már ismét jóban vannak Gary Barlow-val is. Ahogy ő fogalmazott: van egy új legjobb barátja – Gary Barlow. A koncert után megállapíthatjuk: Robbie Wil­liams, a showman visszatért. Sze­ren­csére a humora és a hangja is a régi, így várhatóan ismét tarolni fog.

Várható sláger

A legjobb az új dalok közül a Star Struck. Robbie szerint a dal egy kicsit George Michael-es lett, amiért elnézést is kért.
Ezek után következett egy George Michael-féle táncegyveleg, amelyre a közönséget is rávette. A reakciók alapján állíthatjuk: a dal sláger lesz.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest