A ma már nem létező amerikai PanAm légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépét 1988. december 21-én időzített pokolgéppel robbantották fel; a merényletben 270-en vesztették életüket, köztük négy magyar utas.
A repülőgép lángoló roncsai 11 ezer méteres magasságból a skóciai Lockerbie-re zuhantak. Az áldozatok közül tizenegy a kisváros lakója volt. Az ügyben eddig egyetlen személyt, egy volt líbiai titkos ügynököt vontak felelősségre. Abdelbászet Ali Mohamed al-Megrahit 2001-ben ítélte életfogytig tartó szabadságvesztésre egy skót bíróság, amely bizonyítottnak találta a líbiai exügynök bűnösségét az eddigi legsúlyosabb nagy-britanniai terrormerényletben.
A rákbetegségben szenvedő Megrahit azonban, aki mindig is tagadta bűnösségét, a skót kormány - máig el nem ülő komoly belpolitikai vitákat és nemzetközi bírálatokat kiváltó döntéssel - augusztus második felében szabadon engedte, méltányossági megfontolásokra hivatkozva. A vizsgálat újraindulásáról beszámoló The Sunday Telegraph - a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit lap - felidézi, hogy még az áldozatok hozzátartozói közül is sokan bírálták Megrahi elítélését, azzal az érvvel, hogy amerikai összeesküvés volt a líbiai szál erőltetése.
Többen úgy vélik, hogy a tényleges felelős a Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Főparancsnokság (PFLP-GC) nevű, Irán által támogatott radikális palesztin csoport lehetett. A Telegraph felidézi, hogy a lockerbie-i merénylet előtt öt hónappal egy amerikai hadihajó tévedésből lelőtte az Iran Air légitársaság egyik utasszállító repülőgépét; a gépen utazó 290 személy életét vesztette.
Irán soha nem fogadta el, hogy tévedés történt, és a PanAm-gép felrobbantása iráni bosszú is lehetett - írta a vasárnapi brit lap.
Itt megnézheti a repülőgép szétszakadásának animációját:
Újraindul a Lockerbie-vizsgálat
- MTI
- 2009-10-25 13:13
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Ismét kinyitották a két évtizeddel ezelőtti lockerbie-i merénylet aktáit a skót hatóságok, amelyek vasárnapi brit sajtóértesülések szerint több nyomot is vizsgálnak. A skót ügyészi hivatal, a Crown Office e-mail-üzenetben tudatta az áldozatok hozzátartozóival a vizsgálat újraindítását.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 15:35Csepeli kettősgyilkosság: kis Hitler és a terror iskolája
- 15:16Kettős Ferrari-siker
- 15:05Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- 14:40Hómobilosokat temetett be a lavina
- 14:23Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre
- 13:59Szlovákia alkudna még a földvásárlásról
- 13:40Mancini Manchesterbe vinné Higuaínt és Gagót
- 13:23Kettős vereséget szenvedett a Hertha
- 12:48Uniós mentőcsomag készül Görögországnak
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik



Logikai játék a számokkal
