Már DVD-ről is beugrik a négyes

Négy színész, egy műsorvezető – ők annak a műsornak a résztvevői, amely ugyan az idők folyamán csatornáról csatornára került, a nézői mégis hűen követték bárhová. Három férfi és egy nő, akik improvizációs játékukkal egyaránt lekötik a férfiak és a nők, az idősek és a fiatalok figyelmét – üljenek azok akár otthon a tévé előtt, akár a Balaton partján, egy népszerű stran don.
Valószínűleg a legtöbben már sejtik, hogy nem másról, mint a Beugróról van szó, amely 2007-ben egy „egyszerű” szilveszteri műsorként indult. Azóta Po­kor­ny Lia, Kálloy Molnár Pé­ter, Rudolf Péter, Szabó Győző és Novák Péter nevét országszerte azok is megismerték, akik korábban valamiért esetleg még nem találkoztak e nevekkel.

– Amíg nem láttam a tesztműsor felvételeit, addig féltem tőle, hogy milyen lesz ez az egész. Nem lehetett kiszámítani, hogy mikor csúszunk át gagyiba, hogy mikor keseredik el a néző a kétségbeesett tekintetünktől, vagy ijedünk meg mi magunk. Átláthatatlan volt az egész. Amikor azonban megnéztem a tesztfelvételt, akkor annyira helyesnek éreztem a produkciót, hogy elkezdtem hinni a műsorban. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ilyen utat jár majd be, arról pedig, hogy minden réteg szeretettel beszél majd róla, álmodni sem mertem – válaszolt a Metropolnak Rudolf Péter, arra a kérdésre: „Gondolta volna, hogy a Beugró ilyen sikeres lesz, és hogy egyszer majd a műsorból egy teljes évadját átfogó DVD jelenik meg?”

A kiadványon a 2008 őszétől 2009 nyaráig sugárzott évad található. Az extrákra rákerült a Beugró pilot (kísérleti) adás, amely soha, sehol nem volt még látható. A 14 adás mellett a nézők megtekint­hetnek a tv-műsorból kimaradt jeleneteket is.
A színésszel a fent említett DVD interjúnapján találkoztunk. Egy kávéházban külön-külön asztaloknál ültek a műsor résztvevői, az újságírók asztalról asztalra járva kérdezgették őket. A társaság összeszokott, olajozottan ment minden.
– Vannak emlékezetes pillanatok az elmúlt két évből. Kevesen tudják, de engem előbb vettek fel a jogra, mint a színművészetire, ráadásul a csillagjegyem szerint mérleg vagyok. Talán ezért is van, hogy én személy szerint nagyon szeretem a Per nevű játékot, amelyben hol ügyész, hol ügyvédi szempontból kell megvizsgálni egy problémát. Egyik pillanatról a másikra kell váltani a két szerep között – emlékezett vissza az elmúlt időszakra Rudolf Péter.

Egy olyan kaliberű színész­nek, mint Rudolf Péter egy ilyen színészi feladat jelent még kihívást?
– Mindannyiunknak kihívás. Ha nem így lenne, előbb-utóbb ellaposodna az egész. Imádom csinálni, alkatilag az improvizáció min­­dig is közel állt hozzám.

Tudott tanulni a Beug­róból?
– Igen. Ilyen pontosan sosem éreztem még, hogy csak együtt lehet dolgozni. Itt ezt megtanultam. Az embernek bíznia kell a másikban, bízni kell abban, hogy amit tőle kap, abból tud továbblépni. Meg­ta­nultam, hogy nem önálló terveket kell szövögetni.

A mostani csapat tökéletes, de ha bővíteni kellene a kört, akkor kit tudna a magyar színészek közül elképzelni benne?
– Improvizálni mindenkit tud. Így bárkit, aki jó színész. Csak ezt el is kell hinnie önmagáról.

Mi a jó színész definíciója?
– Nehéz kérdés. Nehéz megfogalmazni, hogy ki a színész, hogy mi a tehetség. A minőségi színészet az ösztönösség és a tudatosság megfelelő keverési aránya. Talán ezen múlik sok minden.

A Beugrón kívül
Rudolf Pétert az érdeklődők láthatják az Új Színházban,
a Tháliában és a Centrál Színház­ban is, illetve az És Rómeó és Júliával az országban több helyen, például Debrecenben.
A Centrálban új bemutatóra készül, decembertől lesz látható a teátrumban a Mégis, kinek az élete című darab. Filmvásznon legközelebb a Szuperbojz című filmben láthatjuk, amely október 29-én kerül a mozikba.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest