EU-külügyminiszteri tanácskozás kérdőjelekkel

Az EU-országok külügyminisztereinek kedden zárult kétnapos luxembourgi tanácskozása végén nyitva maradtak a csütörtök-pénteki EU-csúcstalálkozó olyan fontos kérdései, mint a Lisszaboni Szerződés életbe lépésének az ügye, illetve az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozási elvei.
Václav Klaus cseh elnök mentességet követel Csehországnak a Lisszaboni Szerződéshez kapcsolódó alapjogi charta hatálya alól, mert attól tart, hogy ellenkező esetben visszakövetelhetik elkobzott javaikat a szudétanémetek, akiket a II. világháború után meghozott Benes-dekrétumok alapján űztek el Csehszlovákiából. A miniszterek most azt igyekeztek körüljárni, miként lehet mindenki számára elfogadható megoldást találni, és rábírni végre a cseh államfőt a ratifikációs okmányok aláírására.

Magyarország, Ausztria és - értesülések szerint - Németország is ellenzi, hogy valamilyen biztosíték gyanánt az EU említést tegyen a Benes-dekrétumokról. Abban széles körű egyetértés uralkodik, hogy el kellene kerülni a ratifikációs folyamat újranyitását azokban az országokban, ahol az már lezárult - vagyis Csehországon kívül az összes tagországban -, és mindenki azt vallja, hogy a Lisszaboni Szerződésnek mielőbb életbe kellene lépnie. Mindenki alatt itt a cseh kormány is értendő: a luxembourgi tanácskozáson jól kitapintható volt, hogy a prágai kormány - szemben a köztársasági elnökkel - elkötelezett az uniós reformszerződés mellett.

Eközben azonban a cseh alkotmánybíróság előtt ott fekszik a Lisszaboni Szerződés, tehát az egyenlet többismeretlenes, a miniszterek egyelőre nem voltak döntési helyzetben. Kérdés, hogy az állam- és kormányfők a hét második felében abban lesznek-e. Ha nem, ők sem tudnak majd állást foglalni nemcsak a "cseh biztosítékok" ügyében, hanem abban sem, kik legyenek az EU megújuló intézményrendszerének kulcsfontosságú vezetői, illetve milyen új összetételben álljon fel az október 31-én lejáró mandátumú Európai Bizottság. Ha a cseh ratifikáció kérdőjele eltűnik, jogi értelemben tisztábbá válik a helyzet, így nem kizárt, hogy valamikor novemberben rendkívüli EU-csúcsot hívnak össze.

Ami azonban a kulcsfontosságú posztok reménybeli betöltését illeti, e tekintetben már most beindult a nyilvános versengés, annak ellenére, hogy még senki nem vehet mérget e tisztségek tényleges létrehozására.

David Miliband brit és Bernard Kouchner francia külügyminiszter Luxembourgban amellett érvelt, hogy Tony Blair legyen az Európai Tanács két és fél évre választandó elnöke. Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök azonban kedden szintén "jelentkezett" erre a posztra.

A külügyminiszteri tanácskozás számos témája közül viszonylag nagy terjedelmet kaptak az Afganisztánnal kapcsolatos változó uniós tervek. A tagországok úgy látják, hogy jelentős mértékben kell fokozni az afgán rendőrképzés hatékonyságát, illetve növelni a civil infrastruktúra fejlesztésére szánt összegeket. Egyelőre azonban azt tartják a legfontosabbnak az európai miniszterek, hogy hiteles eredménye legyen az elnökválasztás november 7-i második fordulójának, és olyan afgán kormány jöjjön létre, amely partner lesz a nemzetközi közösség segítő szándékaihoz.

Iránnal kapcsolatban Kouchner volt az, aki a legerélyesebben szólt újságírók előtt a teheráni rezsim véget nem érő időhúzásának elfogadhatatlanságáról. Az unió tisztán akar látni a feltételezett iráni atomfegyverprogram ügyében, de - mondták többen a luxembourgi tanácskozás helyszínén - az együttműködés hiánya esetén szankciókkal a jelek szerint nem nagyon lehet "megfogni" az iráni rezsimet.

Szó volt még számos más kérdésről, válságtérségről is a külügyminiszterek tanácskozásán. Így például eldöntötték, hogy fegyverembargót vezetnek be az afrikai Guinea ellen, a kormányellenes tüntetőkkel szembeni szeptemberi véres fellépés miatt, ugyanakkor feloldják a közép-ázsiai Üzbegisztán elleni fegyverszállítási tilalmat.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest