Az alapító Szribik István vállalkozó elmondta, hogy a közös munkára a Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, budapesti, dél-budai szervezetek és a Horvát Idegenforgalmi Közösség képviselői fogtak össze.
Az elképzelés szerint együtt nyújtanak be közös pályázatokat az EU-hoz különféle összehangolt fejlesztésekre, kedvezményes utazási programok kidolgozására és az idegenforgalmi, természeti és kulturális értékek népszerűsítésére. Mindez - reményeik szerint - élénkíti a Horvátországból Magyarországra irányuló, eddig meglehetősen lanyha turizmust is - tette hozzá.
A most beindult együttműködés kiterjed a horvát tengerparton nyaraló más országbeli vendégek körében a konzorciumba tartozó térségek természeti, kulturális kincseinek ismertetésére is, ami már akár a jövő évi szezonban éreztetheti hatását.
A szakember hozzátette: a világválság következtében a hazai idegenforgalom is visszaesett, az év első 8 hónapjában 8 százalékos elmaradást regisztráltak a tavalyi hasonló időszakkal összehasonlítva. Kevesebb külföldi fordul meg nálunk, ők is az olcsóbb megoldásokat keresik és rövidebb időt töltenek hazai tájakon. Mindezt ellensúlyozza, hogy az üdülési csekknek köszönhetően a belföldi turizmus 40 milliárd forintnyi forgalmat bonyolított le - hívta fel rá a figyelmet.
Magyar-horvát konzorcium alakult a turizmus élénkítésére
- MTI
- 2009-10-27 16:40
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Az idegenforgalom fellendítésére Európa Park Konzorcium néven 11 magyarországi és horvát szervezet írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot kedden Érden. Az új szervezet a turizmusban érdekelt cégeket fogja össze.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

