A fal című film elkészültéről a Kommerszant című lap adott hírt szerdai számában azzal, hogy számos egykori politikus szerepel benne, köztük Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió akkori elnöke, Richard von Weizsa:cker volt német államfő és Egon Krenz, a Német Demokratikus Köztársaság állampártja, a Német Szocialista Egységpárt központi bizottságának utolsó főtitkára, de a legérdekesebb szereplő mégiscsak Putyin, aki most első ízben beszélt nem protokolláris formában akkori élményeiről.
Kondratyev a kérdésre, hogy miért éppen Putyint választotta a film egyik szereplőjévé, noha a mai kormányfő szerepe a német újraegyesülésben viszonylag csekély volt, az válaszolta, hogy szerinte Putyin sokat tett a fal leomlásáért. „Azon kevés szovjet állampolgár egyike volt, aki közvetlenül kapcsolatba került az NDK-s tüntetőkkel, amikor Drezdában felgyújtották a Stasi, a keletnémet titkosszolgálat épületét, és meg akarták rohanni a villát, amelyben Putyin hírszerző kollégáival dolgozott, Putyinnak pedig sikerült rábírni az embereket a visszavonulásra” - idézte az újságírót a Kommerszant.
Korábban az orosz sajtó azt írta, hogy Putyin egy pisztollyal a kezében óvta a tüntetőket attól, hogy a KGB-épület megrohanásával szovjet területre lépjenek. Putyin írásos visszaemlékezéseiben azonban nem esik szó pisztolyról. Drezdai adatok szerint Putyin az 1985-1990 közötti időszakban dolgozott a városban, és családjával együtt testközelben élte át a Német Demokratikus Köztársaság és a szocializmus összeomlását.



Logikai játék a számokkal

