Japánban a hatóságok rutinszerűen ellenőrzik a halál okát azokban az esetekben, amikor a dolgozók elhunytuk előtt fél éven át havi legalább 80 órát, vagy az utolsó hónapban több mint száz órát túlóráztak. Évente hozzávetőlegesen 150 esetben állapítják meg, hogy a halál oka japánul "karosi", azaz a túl sok munka - ilyenkor a legtöbb esetben szívinfarktus vet véget a dolgozók túlhajszolt életének.
A japán McDonald's nem kívánt nyilatkozni az esetről. Az amerikai vállalat egyik szóvivője szerint a hivatal még nem értesítette közvetlenül a vállalkozást. A McDonald's már tavaly is veszített kissé a jó hírnevéből: egy dolgozó - aki elmondása szerint havonta több órát túlórázott fizetés nélkül - 47 ezer eurónyi kártérítést követelt és kapott a vállalattól.
Halálra dolgozta magát a japán Meki egyik alkalmazottja
- MTI
- 2009-10-28 18:48
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A túlórázásba halt bele a japán McDonald's egyik üzletvezetője: a 41 éves nő halálát agyvérzés okozta, miután egy fél éven át havonta több mint nyolcvan órát túlórázott. A már 2007-ben elhunyt nő halálának okát csak szerdán ismertette a munkaügyi hatóság.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

