A turisztikai fejlesztés egy régiós elképzelés része, melyben a kisbéri kistérség öt településén valósulnak meg látnivalók, melyek programot biztosítanak a vallási vagy kulturális érdeklődésű utazóknak és a természetre kíváncsi országjáróknak. A teljes programra 370 millió forint támogatást nyert a kistérség - mondta Pintér Lajos.
A bakonyszombathelyi iskolamúzeumot a község régi iskolájának legrégebbi, 1860-as években épült szárnyában alakítják ki, melyet az új iskola felépülése után emlékként megőrzött a falu - mondta el a polgármester.
Az iskola többi részének lebontásával a település központjában felszabadult helyen rendezvényteret, turisztikai fogadóteret alakítanak ki. Itt mobil színpadot rendeznek be, illetve padokkal, sétányokkal, a Békás éren átívelő fahidakkal teszik vonzóvá a környezetet.
A község tanösvényt épít ki az egykori Esterházy kastély 12 hektáros parkjában. A kastély a II. világháborút követően megsemmisült, azonban a park természetvédelmi terület, ahol a gróf egykori sétaútján alakítanak ki tanösvényt, táblákkal jelzik a botanikai érdekességeket.
Bakonyszombathely korábban vadasparkot hozott létre, majd pajtaszínházat létesített, illetve kialakította a kastélyparkot és magánerős beruházásban panzió is épült a faluban a turizmus igényeinek kiszolgálására - mondta el a polgármester.
Iskolamúzeumot rendeznek be Bakonyszombathelyen
- MTI
- 2009-11-04 15:36
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Bakonyszombathelyen iskolamúzeumot, rendezvényteret és tanösvényt alakítanak ki uniós támogatással közel 32 millió forintból - tájékoztatta az MTI-t szerdán az iskolamúzeum alapkőletétele után a polgármester.
Itthon
- Sokba kerülhet részegen kerékpározni
- A kormány továbbra is biztosítaná a Balatonring jogdíjait
- Végleges a Fidesz listája és programja
- Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Komló polgármesterét
- Emberrablás miatt fogtak el három gyanúsítottat
- Fegyveres rablókat fogtak el Veszprémben
- Jogsértő volt a Magyar Hírlap cikke Vona Gáborról
Nagyvilág
- Magyar prostituáltak megerőszakolása ügyében nyomoznak
- Tőkés a Securitate iratainak összegyűjtését kezdeményezi
- Magyarországi bázisú kölyökkutya-csempészhálózatot lepleztek le
- A Vatikán a cölibátus eltörlésén dolgozik?
- Volt pornófilmrendező is indul a választáson
- Megindította a pápát a szexbotrány
- Gátszakadás Kazahsztánban
Bulvár
Gazdaság
- Feljelentés a villamosvonal-meghosszabbítás ügyében
- Többnapos sztrájk a British Airwaysnél
- Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- Magyar vállalkozói összefogás Overdoseért
- A nyugdíjpénztárak vagyona visszaállt a válság előtti szintre
- Gázerőmű épül Battonyán
- Még nincs vége a lakáshitelek bedőlésének
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:52A Ferencváros nem bírt a Nyíregyházával
- 20:38Sokba kerülhet részegen kerékpározni
- 19:48Mundruczó kritika a New York Times-ban
- 19:25Páva Zoltán nem tartja magát bűnösnek
- 19:21Sávoly sürgős intézkedést kér a kormánytól
- 18:55Végleges a Fidesz listája és programja
- 18:51Magyar prostituáltak megerőszakolása ügyében nyomoznak
- 18:43A kormány továbbra is biztosítaná a Balatonring jogdíjait
- 18:33Tőkés a Securitate iratainak összegyűjtését kezdeményezi
- 18:17A közös kékfrankosnak nem „túrós” a háta
- 18:12Magyarországi bázisú kölyökkutya-csempészhálózatot lepleztek le
- 17:53Hűtlen kezeléssel gyanúsítják Komló polgármesterét
- 17:52A Vatikán a cölibátus eltörlésén dolgozik?
- 17:48Emberrablás miatt fogtak el három gyanúsítottat
- 17:27Volt pornófilmrendező is indul a választáson



Logikai játék a számokkal
