Az alkotás az Imagine This: Growing Up With My Brother John Lennon című könyv alapján készült. A kötetet a zenész féltestvére, Julia Baird írta. A film aktualitását az adja, hogy 2010-ben lesz Lennon halálának 30. évfordulója. A rendezvény fő versenykategóriájában olyan rendezők művei vehetnek részt, akik első, második vagy harmadik filmjüket készítették. Ez alkalommal Vranik Roland filmje mellett másik 15 alkotás mérettetik meg a programban.
Az idei mozitermést áttekintő programban egy másik magyar film, Fonyó Gergely Made in Hungáriája is helyet kapott.
Idén első alkalommal osztják majd ki a Torino Grand Prix elnevezésű speciális díjat, amelyet olyan rendezőknek ítélnek oda, akik segítettek megújítani a filmek világát, különlegeset alkottak. Idén az elismért Emír Kusturica és Francis Ford Coppola produkciós cége, az American Zoetrope kapja.
A rendezvényen több alkotást is vetítenek majd Coppolától, például legutolsó, Tetro című alkotását. Kusturicának egy 1995-ös filmjét láthatja majd a közönség. A fesztivál valamivel több mint egy hete alatt retrospektívet is láthatunk – itt Nagisa Oshima és Nicholas Ray munkásságára koncentrálnak majd.
Torinói verseny
- Metropol
- 2009-11-06 09:15
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Vranik Roland Adás című filmje is versenyben van a november 13-án megnyitó 27. Torinói Nemzetközi Filmfesztiválon. A fesztivál nyitófilmje Sam Taylor Wood első játékfilmje, a Nowhere Boy lesz, amely John Lennon fiatal éveiről szól.
Itthon
- Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- Megemlékezések országszerte
Nagyvilág
- Aknavetős támadás Bangkokban
- Nevet változtat az internet miatt egy város
- Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- Életfogytiglant kaphat egy 12 éves fiú Amerikában
- Putyin pártja vezet az oroszországi választásokon
- Agyonlőtte saját fiát, majd egy rendőrt is
Bulvár
- Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese
- Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- Kétszer is elgázolta férjét egy új-zélandi nő
- Fülöp herceg újra beszólt
- Élőben restaurálják Van Gogh híres képét
- Elhunyt Mario Vargas Llosa Júliája
- Tiniknek tervezett ruhákat Madonna és lánya
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 12:14Aknavetős támadás Bangkokban
- 11:39Nevet változtat az internet miatt egy város
- 11:35Pokolgépes támadás Irakban: sok civil halott és sebesült
- 11:24Tanmese a vadakkal
- 11:23Kisiklott egy tehervonat három kocsija Miskolcon
- 11:13Helikopter szállított kórházba egy súlyosan megégett gyermeket
- 11:12Elhunyt Peter Graves filmszínész
- 10:15Az állami lobogó felvonásával megkezdődött az ünnepségsorozat
- 09:17Késsel fenyegette a taxist az ingyen fuvarért
- 08:56Beckham nem játszhat Dél-Afrikában
- 07:55Higuaín-triplával győzött a Real Madrid
- 06:35Több tucatnyian haltak meg egy buszbalesetben
- 05:20Keresik a "világ legrosszabb történetét"
- 04:00A magyar foglalkoztatottság az egyik legalacsonyabb az EU-ban
- 00:45Magyar vizsla a világ legrangosabb kutyakiállításának győztese



Logikai játék a számokkal
