– Azt szerettem volna, hogy azok a szerzemények kerüljenek fel a korongra, amelyekben vagy a teljes zenekar szerepel, vagy pedig a vendég énekesek – mondta Presser Pici. A koncertről egyébként egy DVD is készül majd valamikor, bár a művész elmondása szerint azzal még sehogy nem állnak, így a megjelenés várható időpontjáról nem tudott felvilágosítást adni.
Az eseményen azt is megtudtuk tőle, hogy a januári volt az első és egyetlen, az arénában tartott koncertje. A helyszín egyébként már korábban is felmerült mint koncerthelyszín – legelőször 1995-ben az akkori BS –, de Presser ezt mindig visszautasította.
– Úgy gondoltam, ha 10 ezer embert érdekel a koncertem, akkor inkább adok 9-10 koncertet a Vígszínházban, és ugyanott vagyok. Így is tettem – nyilatkozta a zenész. A koncert programját a közönséggel szavaztatták meg. Presser az elején felállított egy 30-as dallistát, és végül ebből 25 egyezett azzal, amit az emberek megszavaztak.
– Így került fel 5 olyan dal is a fellépés programjára, amelyeket egyébként nem énekeltem volna, és amelyekre egyáltalán nem számítottam – mondta Presser Gábor.



Logikai játék a számokkal

