A 76 esztendős színész, aki annak idején megjárta a koreai háborút, hangsúlyozta, hogy voltaképp „nagyon háborúellenes” és csak hat hónapra vonultatná be a fiatalokat a katonasághoz - idézte szerdán a színészt bbc.co.uk.
A téma új filmjével kapcsolatban került terítékre. Ebben leszerelt és megözvegyült tengerész alakít, akinek egy fiatalokból álló városi banda megöli a legjobb barátját, s ezért elhatározza, hogy katonai ismereteit használva bosszút áll. Caine szerint a kábítószeres és fegyveres bűnözés melegágyául szolgáló londoni lakótelepen játszódó film szinte dokumentarista hitelességgel készült.
„Kell, hogy legyen egy nagyszabású terv ezeknek a fiataloknak az átformálására. Ez akkora veszteség - mindannyian úgy érzik, hogy a társadalom lemondott róluk” - mondta a színész.
Daniel Barber, a film rendezője, aki a forgatás előtt rendőrök között szerzett tapasztalatokat, arról beszélt, hogy hihetetlen, mennyi az olyan erőszakos bűncselekmény, amelyeket nem is jelentenek. „Ez a film csupán a jéghegy csúcsát mutatja be” - figyelmeztetett.
A Lionsgate produkciója először szeptemberben mutatkozott be a torontói filmfesztiválon.
Itt megnézheti a Harry Brown trailerét:
Caine: kell a kötelező katonai szolgálatot
- MTI
- 2009-11-11 14:44
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Ismét be kellene vezetni a kötelező katonai szolgálatot, hogy a társadalom által magukra hagyott fiatalemberek „az erőszak helyett megtapasztalhassák az összetartozás érzését” - jelentette ki Sir Michael Caine Harry Brown című filmjének londoni bemutatóján.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

