A Magyar Turizmus Zrt. által az MTI-hez eljuttatott WTO-közlemény szerint a nemzetközi turizmusból származó bevételek 2009 első félévében 9 százalékkal estek vissza, de volt a világon kilenc célország, ahol sikerült növelni az idegenforgalomból származó bevételeket: ezek között van Magyarország is, illetve mások mellett Ausztrália, Svédország, Kína, és a Koreai Köztársaság.
A londoni WTM utazás kiállításon novemberben ismertetett idegenforgalmi barométer szerint 2009 január-augusztusban a nemzetközi turistaérkezések száma világszerte közel 600 millió volt, az év első nyolc hónapjában a nemzetközi turizmus 7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
A főszezonban, júliusban és augusztusban mindössze 3 százalékos csökkenést regisztráltak világszerte, szemben az első félévi 8 százalékos csökkenéssel. Az egyes kontinenseken — Afrika kivételével (+4 százalék) — eltérő mértékű volt a visszaesés: Európában 8 százalékkal, ezen belül Közép-és Kelet-Európában 11 százalékkal csökkent a beutazások száma. A földrészek közül Dél-Amerikában volt a legkisebb a visszaesés, -1 százalék, de Ázsiában és a Csendes-óceáni térségben is a világátlag alatt volt a csökkenés mértéke (-5 százalék).
A légi forgalomban a IATA adatai szerint 2009 szeptembere volt az elmúlt egy évben az első olyan hónap, amelyben enyhe, 0,3 százalék, növekedés volt tapasztalható az utasforgalomban. A Deloitte adatai szerint az európai szállodák foglaltsága 2009. január-augusztusban 5,4 százalékponttal, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 28,5 százalékkal esett vissza.
A WTO becslése szerint 2009-ben összességében 5 százalékkal fog csökkeni a nemzetközi turizmus, Európában a világ átlagánál nagyobb mértékű, 5-8 százalékos visszaesésre számítanak az elemzők. A turisztikai bevételek várhatóan 6-8 százalékkal csökkenek majd a teljes évet tekintve.
A WTO 2010-re szóló prognózisa szerint enyhe, 1-3 százalékos növekedés várható a nemzetközi turistaérkezések számában. A kontinensek közül Ázsia fejlődése lesz a legerősebb, míg Európa és Amerika számára vélhetően sokkal nehezebb lesz a felépülés.
Kivételes helyzetben Magyarország idegenforgalma
- MTI
- 2009-11-12 14:08
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Magyarország azon kevés ország egyike, amelyeknek a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is sikerült pozitív eredményeket elérniük a nemzetközi turizmusból származó bevételekben – állapította meg elemzésében az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO).
Itthon
- Orbán Viktor vezeti a Fidesz-KDNP országos listáját
- Volt alpolgármestert gyanúsít az ügyészség a terézvárosi ingatlanügyben
- A Magyar Gárda szóvivőjét rendvédelmi miniszternek
- Puskás Ferenc a Szentkirályi új arca
- Bronztolvajt értek tetten a Farkasréti temetőben
- Halálos lakástűz Békéscsabán
- Szombaton kinyit a Vidám Park
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Feljelentés a villamosvonal-meghosszabbítás ügyében
- Többnapos sztrájk a British Airwaysnél
- Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- Magyar vállalkozói összefogás Overdoseért
- A nyugdíjpénztárak vagyona visszaállt a válság előtti szintre
- Gázerőmű épül Battonyán
- Még nincs vége a lakáshitelek bedőlésének
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 15:40Orbán Viktor vezeti a Fidesz-KDNP országos listáját
- 15:30Volt alpolgármestert gyanúsít az ügyészség a terézvárosi ingatlanügyben
- 15:28Magyar sportlövő ezüstérme
- 15:22Megindította a pápát a szexbotrány
- 15:12Fülöp herceg újra beszólt
- 15:07Feljelentés a villamosvonal-meghosszabbítás ügyében
- 14:53A Magyar Gárda szóvivőjét rendvédelmi miniszternek
- 14:36Újra megnyílt a Viktória korabeli Temze-alagút
- 14:25Schumacher a 10. az első szabadedzésen
- 14:03Egykor szubtrópusi éghajlat volt az Antarktiszon?
- 13:42Többnapos sztrájk a British Airwaysnél
- 13:19Visszavonják a sávolyi útépítési tendert
- 12:49A webkettő és a tejvásárlás
- 12:48A Vatikán a cölibátus eltörlésén dolgozik?
- 12:30Magyar vállalkozói összefogás Overdoseért



Logikai játék a számokkal
