A főváros nevében Horváth Csaba búcsúzott Budapest díszpolgárától. "Akik valaha is elmélyedtek a rajzfilmkészítésben, tudják, mennyi fantázia, energia, humor, szatirikus látásmód és határozott életigenlés kell ahhoz, hogy a megrajzolt figurák méltóvá váljanak szeretetünkre, együttérzésünkre. Csak a rajzfilm képes igazán a arra, hogy a gonoszokat, a rossz oldalon állókat is emberi tulajdonságokkal ruházza fel, tudatván velünk: a világ nem fekete és fehér.
Dargay Attilát példaértékű humanizmusa tette képessé erre" - méltatta a leköszönő főpolgármester-helyettes a magyar animációs film kiemelkedő alakját.
"Ha nem tennénk mást Dargay Attilára emlékezve, mint felidéznénk emlékezetünkben a legfontosabb alkotásait, saját életünk filmje is leperegne előttünk, mert alkotásai részévé váltak az életünknek" - hangsúlyozta Horváth Csaba, hozzátéve: nehezen felfogható a búcsú, mert a derű, amit Dargay Attila adott, velünk marad.
M. Tóth Éva a Magyar Filmművészek Szövetsége és a szervezet animációs szakosztálya nevében emlékezett a Magyar Filmszemle Életműdíjával is kitüntetett alkotóra. Bár a mester súlyos betegségének következtében már évek óta nem készített új rajzfilmet, figurái olyannyira eleven részei a mindennapoknak, hogy őt magát is örökifjúnak, folyamatosan jelenvalónak gondoltuk. "Ezért sem könnyű búcsúzni, hogy Dargay Attila van, az természetes" - fogalmazott.
Utalt arra, hogy a legmagasabb kitüntetést, a Kossuth-díjat számtalan felterjesztés után sem kapta meg, a Mosolyrend-lovagja cím azonban igazi örömet szerzett neki, mert hittel vallotta, hogy olyan rajzfilmet nem érdemes csinálni, amin nem nevetnek a gyerekek.



Logikai játék a számokkal

