Kirk Franklin Budapesten

Először lép fel Magyarországon Kirk Franklin; a többszörös Grammy-díjas amerikai gospel énekes, aki otthonosan mozog az R&B, a hip-hop és a soul műfajokban is, kedden ad koncertet Budapesten, a Sportmax rendezvénycsarnokban.
Kirk Franklin The Fight of My Life című európai turnéja keretében látogat el a magyar fővárosba, ahol nagyzenekari felállással, szó szerint színes, rendkívüli produkcióval lép a közönség elé - közölte a koncertet szervező Ez az a nap! iroda.

Koncertajánlójukban emlékeztetnek arra, hogy a 7 Grammy-díjjal kitüntetett amerikai énekes több mint 15 millió albumot adott el világszerte. A 40. születésnapját jövő januárban ünneplő Kirk Franklin egyházi kórusokban kezdett el énekelni.

A '90-es évek elején hozta létre The Family nevű formációját, amely tizenhét gospel énekest tömörített. 1993-ban jelent meg Kirk Franklin and The Family címmel első albumuk, amely 42 héten át vezette az amerikai Billboardon a gospel albumok listáját, és egyben az első volt a műfaj történetében, melyből több mint egymillió példányt adtak el.

Harmadik lemezükért 1995-ben Grammy-díjat kaptak, de az igazi áttörést az 1997-es korongjukon szereplő Stomp című dal hozta meg, melyet a Salt\'n\'Pepa énekesnőjével, Cheryl „Salt” James-szel együtt készítettek. A dal és az album is (GodÍs Property from Kirk FranklinÍs Nu Nation) az R\'n\'B listák élére került. Az együttműködés sikere nyomán 1998-es lemezük (The Nu Nation Project) már olyan közreműködőkkel készült mint Bono, R. Kelly, Mary J. Blige és Rodney Jerkins.

Kirk Franklin és a The Family útjai 2000-ben váltak szét, első szólóalbuma 2002-ben látott napvilágot The Rebirth of Kirk Franklin címmel. Legutolsó, egyben tizedik sorlemeze, a 2007 decemberében megjelent The Fight Of My Life a Billboard 200-as lemezlistájának 33. helyén nyitott, és hónapokon át vezette a gospel albumok listáját. Ennek anyaga adja európai turnéján, és így budapesti fellépésén is a koncert gerincét.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest