A világszerte nagy érdeklődéssel várt alkotás rendezőnője, Sam Taylor Wood és főszereplője, a John Lennont megformáló Aaron Johnson is a városba érkezett az eseményre.
A film kapcsán a rendezőnő elmondta: Matt Greenhalgh, az alkotás forgatókönyvírója a könyv megírásához Lennon féltestvérének, Julia Bardnak a művét vette alapul, azonban az csak az alapötletet adta az alkotáshoz, emellé számos életrajzi művet is olvasott még.
– Julia könyve sokkal inkább Lennon édesanyjára fókuszál, mint magára Lennonra. Éppen ezért, ahhoz, hogy a film teljes története megszülethessen, Mattnek még számos életrajzi írást el kellett olvasnia – nyilatkozta Sam Taylor Wood a film sajtótájékoztatóján.
A megnyitógálát – amelyen a film főszereplője elmondta, hogy számára a legnehezebbek a zenés részek voltak, illetve azt is elárulta, nagy kihívást jelentett, hogy élethűen be tudják mutatni, ahogy egy fiú fiatal férfivá érik –, kisebb demonstráció zavarta meg: illegálisan házakat elfoglaló fiatalok protestáltak azért, hogy ne tegyék ki őket az épületekből. A pártok ugyanis megegyeztek abban, hogy ezekből a házakból kitelepítik az azokat elfoglalókat.
A fesztivál igazgatója idén Gianni Amelio filmrendező, aki úgy nyilatkozott: az idei versenyprogrammal az volt a célja, hogy lehetőséget adjon a kezdő filmrendezőknek a bemutatkozásra. Mint elmondta: a rendezők nagy része első filmes, illetve emellett is a többiek másod-, harmadfilmes művészek és nem olyan alkotók, akik már sokadik filmjüket forgatták.
– Szerettem volna, ha olyan művészek tudják megmutatni magukat, akik valamiért még nem állnak készen arra, hogy a filmjük igazán nagy közönségsiker legyen, viszont érdekeset, különlegeset alkottak – nyilatkozta Amelio, aki egyebek között az A szicíliai testvérek, avagy ahogyan nevetünk című film és A ház kulcsai című alkotás rendezője. Az igazgatóval készült interjút szerdán olvashatják.
Magyar rendező sikerei Sevillában
A torinói fesztiválon szerepel Vranik Roland Adás című filmje, amellyel a rendező a hétvégén Sevillában elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, illetve a diákzsűri díját is. A fesztiválon 16 alkotás versenyzett. A díjak sorsáról a Nicolas Roeg által elnökölt nemzetközi zsűri döntött. Magyarország 2001 óta rendszeresen részt vesz a sevillai megmérettetésen. Vranik Roland az első magyar alkotó, akit a legjobb rendező díjával méltat a spanyolországi fesztivál. A film főszereplői: Hajduk Károly, Rátóti Zoltán, Terhes Sándor és Wéber Kata.
A várva várt Lennon-film és első filmesek
- Mittelholcz Dóra
- 2009-11-16 07:26
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A Nowhere boy című Lennon-filmmel nyitott pénteken este a 27. Torinói Nemzetközi Film-fesztivál.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

