Hazám díj hétszer

Szombaton a Tudományos Akadémián átadták az idei Hazám díjakat Bálint András színésznek, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudósnak, Nagy Károly szociológusnak, Pataki Ferenc társadalompszichológus akadémikusnak, Somlyódy László mérnök akadémikusnak és Tóth István fotóművésznek.
A díjat Jancsó Miklósnak is odaítélték, de a filmrendező nem tudta személyesen átvenni, mert éppen új filmjét készíti München-ben, így levélben mondott érte köszönetet.

A Kossuth Kiadó gondozásában 2004 óta kötetet állítanak össze az az évi díjazottakkal készült portréinterjúkból Értékteremtők címmel, amely a következő évi könyvhéten jelenik meg.
A 2001-ben alapított és József Attila Hazám című szonettkoszorújáról elnevezett díjat a XXI. Század Társaság héttagú kuratóriuma minden évben hét művésznek, tudósnak ítéli oda, akiknek életművéről úgy találják, hogy József Attila költeményének szellemiségét közvetíti, és Magyarországot szolgálja.

Az ünnepélyes díjátadó hagyományosan a Fiumei úti sírkertben, a költő sírjánál kezdődött, ahol a résztvevők és a díjazottak virágot helyeztek el.

Később az Akadémián a társaság elnöke, Kocsis András Sándor bevezetőjében felidézte, hogy a díjat 10 éve a 2007-ben elhunyt Ördögh Szilveszter író, műfordító kezdeményezésére hozták létre, azután pedig megemlékezett az idén elhunyt Hazám díjasokról: Horváth Teri színészről, Bacsó Péter filmrendezőről és a két festőről, Schéner Mihályról és Kokas Ignác-ról. Az idei díjazottakat Kósa Ferenc fimrendező, a kuratórium tagja egyesével méltatta.

Beszédében elhangzott, hogy „az érték- s a haszon-elvűség vív élethalálharcot egymás ellen”, és a díj az előbbi jegyében fogant teljesítményekre kívánja ráirányítani a figyelmet.
– A fegyverek logikája helyett a kamera logikájára – fogalmazott Jancsó, Nagy Károly és egy fénykép kapcsán, amelyen egy szovjet katona a pisztolya után nyúl, ahogy megpillantja a fénykép készítőjét.

Az ünnepélyes díjátadón közreműködött Molnár Piroska színművész, tavalyi díjazott, és a közönség soraiban is feltűntek korábbi díjazottak – például Garas Dezső színész és Ferge Zsuzsa szociológus.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest