A világ szinte minden részéről érkeztek parasztok, halászok, hegyi közösségek és benszü­lött szervezetek kép­vi­se­letében, hogy elmondják: In­donéziától Ázsi­án át Latin Amerikáig milyen problémákkal kerülnek szembe a kis élelmiszertermelők.

Juan Pedronilla Peruból arról számolt be, hogy a nagy nemzetközi agrárcégek a kormányokkal összefogva véreztetnek ki térségeket: az alacsony felvásárlási árakat egészen a térség feletti agrármonopólium megszerzéséig tartják, majd amikor kizárólagos élelmiszerellátóvá lépnek elő, mesterséges hiányok gerjesztésével az egekig emelik az élelmiszerárakat.

A földrablásokról beszélt Renéé Veélvée, a GRAIN nevű mezőgazdasági termelőket segítő szervezet képviselője. Mint elmondta, a világ szegény részein a cégek felvásárolják a földeket és ott olyan növényeket ter­melnek, amelyek nem szolgálják az adott térség élelmiszerellátást – gyakran ipari növényeket termel­nek, kivitelre. Eközben elfogy a termőföld, megjelenik az éhezés.

A brazíliai élelmiszerhelyzettel kapcsolatban elhangzott: a nagy nemzetközi céget az őserdők kiirtásával nyernek újabb és újabb te­rületeket, majd azok kimerülése (pl. szójatermelést követően) után továbbállnak, újabb erdőket irtanak ki és ezzel megbontják az ökológiai egyensúlyt.

A mezőgazdasági ter­melés koncentrációját bírálta Mugi Ra­mau, az In­donéz Paraszt­szövetség képviselője: a nemzetközi cégek a kormányokat „meggyőzve” elérik, hogy kiszorít­sák a helyi parasztokat a földekről, a termelésből. Az élelmiszerforrás ellenőrzése pedig teljes külső függőséget ereményez az adott területen, országban.

A francia halászok képvise­lői nehezményezték, hogy az EU előírásaival ellehetetleníti a helyi halászokat, az ipari halászat pedig a tengeri halkincs pusztulását vonja maga után. Ez már ma is halfajok kipusztulását jelenti.