A Kistehén elküldi az űrhajókat a búsba

Tavasszal jelenik meg a Kistehén új lemeze, amelyről Kollár-Klemencz László, az együttes frontembere azt mondta, az eddigieknél sokkal férfiasabb, nyersebb és kevésbé engedékeny lesz.
"Az eddigi albumokat főleg az útkeresés, a meg nem állapodottság jellemezte, a tavasszal megjelenő lemezen már csak nyomokban lesz ott az eddigi naivitás. Ismét a válaszkeresés lesz a fő téma, de már nem a romantikus módon" - fogalmazott az énekes-gitáros. Hozzátette: a jövőbeni Kistehén-albumok valószínűleg kevésbé szerteágazóak lesznek.

Kollár-Klemencz László kitért arra, hogy az az együttes, amelyet a kis sárga rajzfilmfigura megjelenésekor, 2002-ben "romantikus gypsy zenekarként" ismert meg a közönség, már nem igazán létezik. Az együttes műfaji meghatározását azonban a zenekar vezetője sem tudta röviden szavakba önteni.

"A zenénkben megfogalmazhatatlanul sok stílus keveredik: ez egy nagyon alternatív zene, amely nyitott mindenre. Egy túlérzékeny szenzor, amire mindig minden hatással van" - fogalmazott. A tavasszal megjelenő ötödik stúdióalbum címe P...ába az űrhajókkal! lesz. Az énekes hangsúlyozta: a címválasztás hátterében nem öncélú vulgarizmus áll; szerinte ez a bizonyos szó sokkal többet képes kifejezni, mint a szalonképesebb változatok és ez tükrözi legjobban az album milyenségét. A Kistehén az új lemezt bakelit formátumban is szeretné megjelentetni.

A zenekészítés ma már inkább misszió, a zeneletöltések miatt egyre kevesebb a kiadó és az üzlet, ahol a lemezeket árulni lehetne - mondta a zenekarvezető, aki irreálisnak tartja azt a helyzetet, hogy az interneten "van pénztár, de senki sem figyel, bemehetsz és elvihetsz bármit. Ez tönkreteszi a zeneipart".

Az együttes amerikai producerrel készítette Budapesten, New Yorkban és San Franciscóban az új anyag felvételeit. Szombaton a fővárosi Gödör Klubban néhány új dalt is bemutatnak a közönségnek. Ezen a fellépésen nem lesz ott Farkas Róbert, a zenekar tangóharmonikás-gitárosa. A zenész nem lépett ki a Kistehénből, csupán a rendkívül népszerű Budapest Bár produkció nemrég megjelent második lemeze és az ehhez kapcsolódó turné miatt kevesebb ideje jut az együttesre. (A Budapest Bárban Kollár-Klemencz is énekel.)

A Kistehén ősszel második amerikai turnéjáról tért haza, ahol sok nemzetközi fesztiválon ők voltak a fő fellépő. Márciusban visszatérnek: Austinban a South by Southwest fesztiválon játszanak kiadók, a zeneiparban dolgozó szakemberek előtt is. Nyáron egy újabb, várhatóan három hetes turnéra indulnak az Egyesült Államokba, emellett fellépnek hazai és európai fesztiválokon is.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest