Az ukrajnai magyarok vízumhoz jutását, s így az anyaországgal való kapcsolattartását jelentősen megkönnyítő garancialevél intézményét tavaly augusztusban léptette hatályba a magyar külügyminisztérium — emlékeztetett az újság, megjegyezve, hogy az okmányok kiadásával a tárca Kárpátalján az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) hatalmazta fel.
Az eddigi tapasztalatokat összegezve Nagy Attila, az ungvári magyar főkonzulátus vezető konzulja a lapnak elmondta: 2008 végéig összesen 2376 támogató nyilatkozattal és magyarigazolvánnyal benyújtott vízumigénylést dolgoztak fel, s az idén már közel hatezer ilyen kérelmet regisztráltak Ungváron — tette hozzá.
A diplomata közölte, a két kárpátaljai magyar szervezet nagyjából azonos arányban ad ki felelősségvállalási nyilatkozatokat, amiről azonban nem vezetnek külön nyilvántartást. A kapcsolattartás és adatközlés ugyanakkor állandó közöttük, ugyanis korábban néhány esetben megkíséreltek magyarigazolvány-másolatot és támogató nyilatkozatot hamisítani — jegyezte meg. Ezt követően úgy szervezték meg az ellenőrzést, hogy az ilyen típusú visszaéléseket ki tudják zárni.
A lap információi szerint a beregszászi magyar főkonzulátuson a garancialeveles igénylők összesített száma közel 12,6 ezer, ebből mintegy 7,4 ezret az idén regisztráltak. Így Kárpátalján 2009-ben, minden típusú engedélyt beleértve, eddig 21 ezer vízumot és tízezer kishatárforgalmi engedélyt adtak ki. Az elutasítások aránya nem éri el az egy százalékot — írta az ungvári magyar újság.
Sokan garancialevéllel igénylik a vízumot
- MTI
- 2009-11-22 13:02
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Kárpátalján eddig több mint húszezer magyarigazolvánnyal rendelkező igénylő kapott schengeni vízumot a felelősségvállalási nyilatkozat intézményének bevezetése óta — írta hétvégi számában az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

