A New Yorkban helyi idő szerint hétfő este rendezett gálán - amely immár 37. volt a sorban - Nagy-Britannia öt Emmyvel gazdagodott, a legjobb női főszereplőnek járó díjat Julie Walters kapta.
A számos filmből ismert színésznő A Short Stay in Switzerland című BBC-drámában nyújtott alakításáért vehette át a díjat, az alkotásban egy gyógyíthatatlan orvosnőt játszik, aki azért utazik Zürichbe, hogy ott a halálba segítsék. A legjobb férfi főszereplő Ben Whishaw lett, a színészt szintén egy BBC-produkcióban nyújtott alakításáért díjazták. Az ötrészes drámában Whishaw egy olyan férfit alakít, akit egy átmulatott éjszaka után gyilkossággal vádolnak, ő azonban nem emlékszik semmire. A britek gyermek-, művészeti- és dokumentumműsorok terén is díjakkal gazdagodtak.
A legjobb tévéfilmnek járó díjat egy német alkotás, a ZDF közszolgálati csatorna háromrészes filmje, a Die Wölfe kapta, amely egy fiatalok alkotta berlini bandáról szól. "Öt éven át dolgoztunk a projekten, azt hiszem, megérdemeltük a díjat" - mondta az alkotás producere. Első ízben jutalmaztak brazil telenovellát: az Indiában játszódó sorozat - hiába brazil - egy magasabb rangú kaszthoz tartozó indiai nő és egy érinthetetlen férfi szerelmének történetét meséli el, háttérben a Tádzs Mahallal és az ország más, jelképpé vált helyszíneivel.
Dán széria, egy speciális biztonsági alakulat történeteiről szóló alkotás kapta a legjobb drámai sorozatnak járó díjat, a legjobb vígjátéksorozat pedig Japánból érkezett és Sinicsi Hosi rövidnadrágja a címe. Tiszteletbeli Emmy-díjat vehetett át David Frost, aki a hetvenes években az akkor már lemondott Nixon elnökkel készített interjúi révén tett szert világhírnévre. „Ő a legjobb interjúkészítő, aki csak létezik. És olyan egyszerűnek láttatja az egészet” - mondta Barbara Walters brit kollegájáról, aki manapság az Al Jazeera angol nyelvű adásának dolgozik. Frostot videoüzenetben Tony Blair korábbi brit miniszterelnök is köszöntötte.
Brazil telenovella is nyert Emmy-díjat
- MTI
- 2009-11-24 10:19
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Kiosztották a televíziós Oscar-díjként emlegetett nemzetközi Emmy-díjakat, Nagy-Britannia tarolt a díjátadón, de első ízben brazil telenovellát is jutalmaztak.
Itthon
- Tanuljunk az olaszoktól
- Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- Tátrai Miklós is előzetesben
- Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot
- Környezetvédelmi beruházások a Magyar Postánál
- Fábián István: a tanárképzésben rossz a bolognai rendszer
Nagyvilág
- A szlovákiai romákért aggódik az AI
- Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat
- Újra nyomozók lepték el a The New Times című orosz ellenzéki lapot
- Többszörös csecsemőgyilkos anyák
- Áldozatokat szedett a Kompaszu tájfun
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

