Steve Reich művével ünnepel az Amadinda

Az idén 25 éves Amadinda Ütőegyüttes számára komponált egy darabot Steve Reich, a Mallet Quartet című mű ősbemutatóját december 6-án tartják Budapesten, a Művészetek Palotájában a szerző jelenlétében.
"Október 22-én érkezett meg a kotta, másnap zongorán átjátszottam a két vibrafonra és két marimbára komponált darabot, és szétosztottam a szólamokat" - mondta el a keddi sajtótájékoztatón Rácz Zoltán, az Amadinda művészeti vezetője. Az új darabot két évig csak az Amadinda játszhatja Európában.

Az évfordulós est műsorának terve egyébként másfél esztendeje formálódik: három Reich-kompozíció hangzik el, először ősbemutatóként a számukra írt Mallet Quartet, majd a Daniel Variations, amely először szólal meg Magyarországon, végül a Music for 18 Musicians. A koncerten a UMZE Kamarazenekar és a Schola Cantorum Budapestiensis működik közre.

Rácz Zoltán hangsúlyozta, hogy a Mallet Quartet fordulópont a negyedszázados együttes életében. Legalább félszáz művet komponáltak számukra, büszkék rá, hogy olyan kortárs zenei óriások írtak nekik, mint John Cage, akinek a művét Tokióban, Ligeti György, akinek a darabját pedig Metzben mutatták be.
"Számunkra ez a legnagyszerűbb, Reich alkotása Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben szólalhat meg először" - fogalmazott.

Az amerikai Steve Reich 70. születésnapja alkalmából szervezett turnéja 2006-ban Budapestet is érintette, a Művészetek Palotájában rendkívüli sikerű koncertet adott az Amadindával. Mivel a szerző ismét eljön, nagy érdeklődés várható. Kortárs zenei hangversenyeknél ritka, de a december 6-iki est jegyei már 87 százalékban elkeltek - jegyezte meg Turkovics Mónika kommunikációs igazgató.

Rácz Zoltán elmondta, hogy az új darab szerkezete klasszikus, gyors-lassú-gyors tételek váltják egymást, az Amadinda szerint az ütős irodalom legszebb lassú tételét szólaltathatják meg, amely kortárs volta ellenére ezer szállal kötődik az európai régizenéhez, de az amerikai ősi hangzásvilághoz is.
Presser Gábor arról számolt be, hogy kilencedszer szilveszterezik együtt az Amadindával, hatszor a Zeneakadémián búcsúztatták a óévet, 2009. december 31-én pedig harmadízben a Művészetek Palotájában.

Az éjszakai "bulin", a Drum Street Blues Karácsony János közreműködésével hallható, ezt a címadó kompozíciót Presser 1989-ben az Amadinda ötödik születésnapjára írta. A koncert első részében az Amadinda repertoárjának népszerű darabjait játsszák, de lesz Bach muzsika is, éjfél után pedig Presser és LGT örökzöldek szólalnak meg.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest