– A szentimentálistól egészen a cinikusig, ezen a skálán mozogtak a bemutatott filmek – fogalmazott Lázár Kovács Ákos, filmesztéta, szemleigazgató. Jerzy Stuhr, neves lengyel filmrendező-producer, a szemle zsűri elnöke szerint a fiatalok számára nem sötét, negatív, hanem az örömteli, bizakodó, fényes és a jókedvű volt a „csoda” filmen megfogalmazott fő jelentése. A fiatalokban megszületett a változás, ami hosszútávon is filmes reményekre is jogosít fel – foglalta össze a zsűri a két nap alatt látott alkotásokat.
A Faludi Akadémia szemlefilmjeinek pénteki és szombati vetítése – mind az információs vetítések, mind a versenyfilmek bemutatása – a szakma és a nézőközönség körében is jelentős érdeklődésre tartott számot.
Az ünnepélyes díjkiosztót november 21-én, szombat este 19 órakor rendezték a filmszemle helyszínén, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A neves filmes zsűri – Lázár Kovács Ákos esztéta, Mispál Attila rendező, Varsányi Ferenc, rendező-producer, Nagy András operatőr és a zsűri elnöke, Jerzy Stuhr, lengyel filmrendező és színészművész – pozitívan nyilatkozott az új filmes generáció munkáiról. Az eszmei elismerésen túl a legígéretesebb alkotók továbbképzéséről, szakmai támogatásáról az Akadémia gondoskodik, pl. Krzysztof Zanussi, világhírű lengyel rendezőnél eltölthető műhelymunka formájában.
Spanyol siker a kisjátékfilmek között
Kisjátékfilm kategória I. helyezettje: Jezús Pérez-Miranda Jesusito de mi vida (Kedves gyermek Jézusom c. alkotása)A kiírt kategóriák közül messzemenően a játékfilmes kivitelezés volt a legkedveltebb. Az ötvenkilenc pályázó alkotás közül a spanyol filmes munkája nyerte el leginkább a zsűri tetszését. A történet egy kisfiú első találkozása a nem gyermeki világgal; a film azt meséli el, hogy mit kezd ezzel a világgal, ami talán még valóságosabb, mint amit imáiban meg tud fogalmazni.
Magyarok vitték a prímet a doku- és a kísérleti film szekcióban
Dokumentum kategória I. helyezettje: Nemes Anita Nilshorgerson c. filmjeEgy sérült lány jókedvű és fénylő története.
Kísérleti film kategória I. helyezettje: Bóné Péter Kapcsolat c. filmje
Animációs film, animációs etűd. Vakvezető kutya és gazdája összekacsintásának története.
Azonos számban (17-17db) érkeztek pályamunkák dokumentum és kísérleti film kategóriája, ahol magyar alkotók kapták meg a szemle I. helyeit.
A filmegyetemista kategóriában magyar diák hozta el a fődíjat
Filmegyetemi I. hely: Szűcs Petra Rejtekhely c. alkotásaA filmegyetemi pályamunkák között igen jelentős volt a külföldi munkák száma – az összesen 25 filmből, 18 külföldi alkotás versengett a mindösszesen 6 magyar munkával, ennek ellenére hazai első hely született. Dél-amerika, spanyol, argentin, costaricai filmek szerepeltek túlsúlyban. A magyar film rövid, feszes több szálból szövődő történetben dolgozta fel egy család összetartozását a zsűri szerint a legjobban.
Fotópályázat
Fotópályázat I. díjasa: Ijjas Teréz Angyal c. képeA második alkalommal kiírt tematikus fotópályázatra félszáz alkotó 107 képet nevezett be a csoda témájában. Előzsűrizést követően az Uránia Nemzeti Filmszínházban csütörtökön megnyitott fotókiállításon a pályamunkákat már kép párokban vagy képsorozatokban mutatta be a nagyközönségnek az Akadémia.
A fotópályázat szakmai zsűrije - Dér András, Haris László, Móser Zoltán, Stalter György – Ijjas Teréz Angyal c. fekete-fehér képeinke ítélte oda az első díjat.
A képkiállítást december 6-ig lehet megtekinteni.



Logikai játék a számokkal

