Az előterjesztés szerint a délutáni kibeszélőshow-k miatt az RTL Klubra 54 óra elsötétítés, a TV2-re 105 milliós kötbér kiszabását indítványozta az ORTT irodája. A korábbi adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet igazgatója október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le - november 30-i határnappal - a médiahatóság vezetéséről.
"Azon a napon, amikor az Ön jelölését követően az Országgyűlés megválasztott az ORTT elnökének, úgy foglaltam össze elnöki programomat, hogy legjobb tudásom szerint azon fogok munkálkodni, hogy minél közelebb vigyem a médiahatóság működését a közpolitikához, miközben távol tartom a pártpolitikától. Tekintettel arra, hogy ennek a programnak a végrehajtása - függetlenül az intézmény munkájában elért egyéb sikerekről - teljes mértékben lehetetlenné vált, 2009. november 30-i határnappal lemondok elnöki megbízatásomról és testületi tagságomról" - írt az államfőnek és a miniszterelnöknek.
Mint akkor az MTI-nek elmondta, azért november végével távozik, mert időt akar biztosítani az utódját jelölő két közjogi méltóságnak, "hogy keressen egy áldozatot erre a munkára", és le kívánja zárni a folyamatban lévő ügyeket. "Van egy csomó kész programom, ami az elnökséghez kötődik, meg kell írnom a különvéleményeimet az ORTT rossz döntéseihez", valamint folyik a parlamentben a médiahatóság jövő évi költségvetésének vitája - sorolta. Elnök hiányában a tagok vezetik - előre meghatározott sorrendben - az üléseket.
Az ORTT-elnök utolsó napja
- MTI
- 2009-11-30 05:16
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke az utolsó munkanapjára még összehívott egy testületi ülést, ahol - ha határozatképes lesz a tanácskozás - foglalkozhatnak a két országos kereskedelmi televízióra kirovandó óriásbüntetésekkel is.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 15:35Csepeli kettősgyilkosság: kis Hitler és a terror iskolája
- 15:16Kettős Ferrari-siker
- 15:05Magyar íjászok 800 éves rekordot döntöttek meg
- 14:40Hómobilosokat temetett be a lavina
- 14:23Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre
- 13:59Szlovákia alkudna még a földvásárlásról
- 13:40Mancini Manchesterbe vinné Higuaínt és Gagót
- 13:23Kettős vereséget szenvedett a Hertha
- 12:48Uniós mentőcsomag készül Görögországnak
- 12:21Járadékot kapnak a keletnémet politikai foglyok
- 12:19Erős földrengés Japánban
- 11:06Mint a guppi
- 10:30Akár hó is hullhat március 15-én
- 10:12Pacquiao pontozással nyert Clottey ellen
- 09:26A konyhában tartott vitamin hatástalanná válik



Logikai játék a számokkal
