Bundabotrány: intézkedik az MLSZ

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetősége kilenc pontban határozta meg a bundabotránnyal kapcsolatos elsődleges intézkedéseket.
A szervezet keddi sajtótájékoztatóján többek között elhangzott: Helmeczy László alelnök felkérte a Nemzeti Nyomozó Irodát és az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy a bűncselekmények felderítésében járjanak el.

Helmeczy elmondta: ismeretlen tettesek ellen háromoldalas büntető feljelentést tettek, amelyben több mérkőzés is szerepel, ezek közül kettő olyan, amelyet sárga, illetve piros jelzéssel illetett az európai szövetség (UEFA) úgynevezett monitoring rendszere.

Az MLSZ intézkedései között az is szerepel, hogy létrehoztak egy telefonvonalat, valamint egy elektronikus elérhetőséget, amelyekre folyamatosan várják az üggyel kapcsolatos bejelentéseket.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest