Bernáth Aurél Utak Pannóniából című önéletrajzi kötetében örökítette meg a következő, a nagyközönség képzőművészeti érdeklődését karikírozó s így jócskán túlzó, ám mégsem csekély igazságot tartalmazó gondolatot. „Az embereket általában öt esetben érdekli komolyan a festett kép: 1. ha szabadban készül, 2. ha öröklik, 3. ha egy kiállításon felháborodásból be szakítják, 4. ha ellopják, 5. ha por nografikus”.

Az ismeretlen tréfamester öt pontjába foglaltak alapján Bernáth művészete alig tarthatna számot a nyilvánosság figyelmére, mivel: 1. bár kisebb akvarelleket egész életében szívesen alkotott a szabadban, csu­pán nagybányai szabadiskolás pályakezdőként festett néhány olajképet jó impresszionista hagyo­mány szerint, 2. a képek öröklése a magán­öröm kategóriájába tartozik, 3. tudomásom szerint Bernáth-művet sem kiállításon, sem egyéb helyen szándékolt inzultus még nem ért, 4. a második világháború elején néhány műve eltűnt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumból, a Ma­gyar Kereskedelmi Bank őrzésére bízott válogatott kollekcióját pedig a szovjet megszállók téve­désből hadizsákmánynak tekintették, és végül 5. a mes­ternek egyetlen por­nografikus műve sem ismert.


Sassnitzi halászkikötő sirályokkal, 1931. 73x100 cm, magántulajdon

Mindezek ellenére Ber­náth Aurél a XX. századi magyar festészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, és művészetpedagógiai tevékenysége nyomán kora egyik legnagyobb hatású mestere. Művészetével, mely az 1930-as években teljesedett ki, a kortárs európai festészet élvonalába emelkedett. Művészi fejlődésének fontos állomása volt 1931-es berlini kiállítása, amelyről a korszak egyik legbefolyásosabb műkritikusa, a német Julius Meier-Grafe a következőket írta: „A magyar festészetből eddig legin­kább Munkácsy nagyszerű fekete vázlatait, valamint Leibl barátját, Szinyeit ismertük, aki az impresszionizmus egy röpke visszfényét vitte el hazájába, a fiatalabbak közül főként még Rippl-Rónait. Most azonban ezt a Bernáth Aurélt a jövőben szintén a nagy magyar reprezentáns művészek közé kell számítanunk. Vajon akad-e Pes­ten még több vele egyívású festő is? Magyarország ezzel az egy festőjével épp­úgy, mint Norvégia egykor Munch-hal, azok­nak a modern művésznépeknek a sorába nyomul előre, amelyekre ezután nagyon kell figyelnünk.” Hatalmas, de egyben megérdemelt dicséret volt ez a modern művészeti irá­nyok egyik legnépszerűbb korabeli propagátora ré­széről, melyet 1935-ben bekövetkezett haláláig még több alkalommal is megerősített.

Bár Bernáth alkotásairól – festészeti és irodalmi munkásságáról – már éle-tében számos tanulmány és néhány kisebb monográfia is született, teljes életművének feltárása, vala­mint annak a teljesség igényével történő feldolgozása csu­pán a közelmúltban kezdődött. A teljes életművet felölelő legutolsó kiállítását sajnálatos módon már több mint negyedszázaddal ezelőtt, 1985-ben rendez­ték meg a budapesti Ernst Mú­zeum­ban. Örvendetes viszont, hogy 2008-ban a kaposvári Rippl-Rónai Mú­zeumban műveit bemutató emlékszobát avattak.

Részlet Rum Attila tanulmányából, a Bernáth Aurél kötetből

Bernáth könyveiről

Bernáth Aurél gyermek- és ifjúkoráról több elsőrendű forrás áll az érdeklődő rendelkezésére. Önéletrajzi visszaemlékezései sorát Így éltünk Pannóniában című kötetével indította 1956-ban. Ritkaság, hogy egy jó festő egyben jó író is legyen, de Bernáth a kivételek közé tartozott.

Könyvei élvezhetően olvasmányosak, rendkívül színes, hajlékony és gazdagon áradó nyelven szólnak az olvasóhoz. Az első kötetet paradicsomként megélt szülőhelye leírásával és a gyermekkor bemutatásával kezdte. Korai éveinek egyik legfontosabb élményforrása a Balaton volt, mely később meglett férfikorában is főszerepet kapott művészetében.