Egy éve is adventi turnéra indult, akkor azonban ez jóval rövidebb volt. Miért döntött úgy, hogy idén kibővítve ismétli meg?
- A tavalyi turné nagyon sikeres volt. Úgy éreztük, hogy templomi közegben az emberek sokkal jobban át tudják magukat adni az adventi hangulatnak, sokkal meghittebb, ünnepibb hangvételűek voltak ezek a koncertek, mint amikor más helyszíneken énekeltem ugyanezeket a dalokat.
Hogyan választották ki a helyszíneket?
- Minden városban kerestük az ikon jellegű templomokat, lehetőség szerint a legnagyobbakat, amelyekben technikailag is megvalósítható a koncert – például van fűtés.
Van kedvenc helyszíne is esetleg?
- Mindegyik templom gyönyörű. Nem tudnék kedvencet mondani.
Mi alapján állították össze a koncertek műsorát?
- Úgy állítottuk össze, hogy a tradicionális karácsonyi dalok mellett saját karácsonyi számok és a szeretet témakörén belül íródott dalok is szerepeljenek benne. A műsor első fele nagyon meghitt, főleg lírai dalokat tartalmaz, mint például az „Ave Maria”, a „Csendes éj” vagy a „Mennyből az angyal”. A második blokkban vannak inkább a saját dalok, mint az „Olyan, mint Te”.
Szerepelnek dalok az új lemezről is?
- Van a műsoron négy dal az új albumról is. Az egész koncert a „Szálljon a dal” című szerzeménnyel indul, de éneklem Takács Nikolasszal a „Köszönet mindenért”-et is.
Mi az, amire fokozottan kellett figyelniük a koncertek szervezésekor a speciális helyszín miatt?
- Természetesen a dalokat úgy választottuk ki, hogy méltók legyenek a templomi közeghez. Tavaly voltunk katolikus, református és evangélikus templomokban is, és nagy örömömre a helyi egyházi közösségek vezetői is tiszteletüket tették a koncertjeimen. A dalválasztáson túl az öltözékemre is figyelek, hogy ünnepi és egyben jó meleg legyen.
Jótékonysági akció is kapcsolódik a koncertekhez. Mi ez pontosan?
- Öt helyszínen látok vendégül családon kívül nevelkedő gyerekeket és nevelőiket a „Közösen” program nagyköveteként. Bízom abban, hogy sikerül picit ünnepi hangulatot varázsolnom a lelkükbe. Ők azok, akik nem olyan szerencsések, mint mi, nem családi körben töltik az ünnepeket. Bár nevelőik mindent megtesznek, hogy szépen teljenek számukra is az ünnep napjai, azt hiszem, nagyon nehéz egy ilyen űrt pótolni. Én is csak feledtetni szeretném velük ezt egy-két óra erejéig.
Feleség, családanya és decemberben nagyon elfoglalt énekesnő is. Hogyan készül fel a karácsonyra?
Én már ősszel elkezdtem a készülődést. A lányaimmal festegettünk kis karácsonyi gipszfigurákat, rajzoltunk angyalokat és karácsonyfát, és természetesen karácsonyi dalokat hallgatunk hetek óta. Az ajándékokkal is elkészültem már majdnem teljesen.



Logikai játék a számokkal

