Tavaly december közepén - még a 2008 végéig tartó frekvenciamoratórium lejárta előtt - határozott úgy a médiahatóság, hogy oly módon pályáztatja meg a hullámsávtartományt, hogy azért versenybe szállhasson a Magyar Katolikus Rádió is.
A műsorszolgáltató kérését méltányolva ugyanis úgy döntöttek, hogy vételi minőségjavítás érdekében is lehessen indulni a pályázaton. Az utolsó szabad fővárosi frekvenciát korábban, műsorszolgáltatási jogosultságának lejártáig, a Rádió Deejay használta. Tavalyelőtt nyáron tizenegyen pályáztak erre a sávra, de három pályázó anyagát szeptemberben érvénytelennek minősítette a médiahatóság.
Az utolsó körbe jutott két pályázó közül - tavaly februárban - nem tudott választani az ORTT, amely így eredménytelennek nyilvánította a versenyt, majd a digitális átállásról szóló törvény módosítása 2008-ra frekvenciamoratóriumot rendelt el.



Logikai játék a számokkal

