A sízés szerelmesei közé tartozik Hunyady Emese, a magyar származású osztrák olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó is, akit nemrég háziasszonyának kért fel egy alsó-ausztriai síterület. A magyar turisták körében is kedvelt Ötscher a szabadidejükben síelők mellett élsportolókat is vár.
A versenyzéstől visszavonult Hunyady Emese Ausztriában él férjével, a finn Timo Ja:rvinennel és négy és fél éves kisfiukkal. Mint azt az egyetlen magyar származású téli olimpiai bajnok az MTI-nek elmondta: szívéhez közel álló feladatot vállal azzal, hogy a két ország közötti kapcsolatot a téli sportok terén próbálja erősíteni, és a lehetőségekről a jövő héten Budapesten sajtóértekezleten számol be.
A gazdasági körülmények miatt a tavalyihoz képest némi visszaesés várható az idei télen Ausztriába utazó magyar síelők számában, de ennek mértékét még nem lehet megjósolni - mondta az MTI-nek Kapus György, az Osztrák Idegenforgalmi Hivatal budapesti kirendeltségének vezetője. Az utazási irodák visszajelzései szerint eddig idén 20-30 százalékkal kevesebb síutat foglaltak le magyar utazók, mint tavaly ilyenkor. Ez azonban nem feltétlenül jelent ugyanennyivel kevesebb turistát, inkább azt, hogy későbbre halasztják a döntést vagy nem vesznek igénybe utazási irodát - mondta.
A magyar síelők a nemzetközi átlagnak megfelelően átlagosan négy éjszakát töltenek el az alpesi országban. Naponta átlagosan száz eurót költenek idegenforgalmi célokra. Az általuk foglalt szállások mintegy ötöde 4-5 csillagos szálloda, negyede háromcsillagos szálló, de ugyanennyien éjszakáznak barátoknál, ismerősöknél vagy más be nem jelentett szálláshelyen is. Bár idén az enyhe ősz és télkezdet miatt több helyen is késik a sípályák megnyitása, az időjárás-előrejelzések alapján egyre több síterület reménykedik abban, hogy december közepén már beindul a szezon.



Logikai játék a számokkal

