A búcsúztatón elhangzott: a Pécs-Pécsvárad közötti vonalat 100 évvel ezelőtt kezdték el építeni, az első vonat 1911-ben haladt végig rajta, és közvetlenül bezárása előtt napi nyolc járatpár közlekedett a két város vasútállomása között.
A vonat idővel azonban egyre kevésbé volt versenyképes a távolsági autóbuszokkal, vagy a személygépkocsikkal szemben, mert a fejlesztések, karbantartások elmaradása okán folyamatosan nőtt a menetideje. A szerelvények a 30 kilométeres távolságot 10 évvel ezelőtt még 30 perc alatt tették meg, ehhez ma már 45 percre van szükség.
Bíró Ferenc, Pécsvárad polgármestere azt mondta: gazdaságilag ésszerű lépés a közlekedés szüneteltetése a vasútvonalon, az a folyamat nem racionális, melynek eredményeként ezt a döntést kellett hozni. Úgy vélte, ha a beruházások nem maradtak volna el, a Pécs-Pécsvárad közötti vonatok ma és a jövőben is kiváló elővárosi vonatokként működhetnének.
Megjegyezte: a döntés különösen azok számára lesz fájó, akik a Pécsváradhoz közeli Dombay-tóhoz igyekeznek. Az üdülőterület ugyanis csak autóval és vonattal közelíthető meg. December 13-tól országosan 27,5 vasútvonalon szünetel a közlekedés, a döntést a kormányzat és a közlekedési tárca gazdasági szempontokkal, főként a járatok alacsony kihasználtságával indokolta.



Logikai játék a számokkal

