Horthy Miklós kormányzó akkor került hatalomra, mikor az országot káosz uralta: Budapest román megszállás alatt állt az első világháború végén, a demokratikus őszirózsás forradalom után a kommunista Tanácsköztársaság véres epizódja is megbukott, a történelmi Magyarország éppen széthullott.
A régi Magyarország 1920-ban, a trianoni békeszerződéssel szűnt meg: több millió magyar rekedt határainkon kívül, elveszítettük ezer éve birtokolt területeink nagy részét.
A magyar történelmi tudat azóta sem képes feldolgozni Trianon nagy nemzeti tragédiáját: például képzeljük el, hogy ma egy békediktátum elcsatolja tőlünk Szegedet, Pécset, Debrecent, Győrt és Miskolcot... Az Osztrák–Magyar Monarchiában felnőtt nemzedék ugyanígy élte meg Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár, Arad, Fiume elvesztését.
A félfeudális, király nélküli királyságban ezért volt meghatározó a dühödt tiltakozás, a „Nem, nem, soha” eszméje, részben ezért álltunk be a németek csatlósának, még nagyobb katasztrófába sodorva az országot...
És bár Horthy Miklós hatalmát a mélyszegénység mellett építkezés, az iskolarendszer fellendülése, némi gyarapodás is kísérte a gazdasági világválság ellenére is, a bukás dicstelen volt. Még a német megszállás előtt elfogadtak három „fajvédő zsidótörvényt”, a nácik oldalán hadat üzentünk a három legnagyobb világhatalomnak, Horthy uralma alatt a magyar csendőrség deportálta és Auschwitzba küldte a magyar zsidóság nagy részét és rengeteg cigányt, és Horthy a távozása előtt még a nyilasok rettenetes uralmát is aláírásával fogadta el...
A könyvsorozat
A Magyarország története új, 24 kötetből álló könyvsorozata a Metropol és a Kossuth Kiadó közös kiadása. A kötetek könyvesbolti forgalomba nem kerülnek.1. Vásárolja meg kéthetente az újságárusoknál! Így már
a megjelenés napján hozzájuthat az aktuális kötethez, mindössze 1590 forintért.
2. Fizessen elő a sorozatra közvetlenül a kiadótól!
Kossuth Kiadó Vevőszolgálata, Toldy Ferenc Könyvesbolt, 1011 Budapest, Fő utca 40.
• Telefon/fax: 06/1-225-8400, 225-8401, 201-9582
• e-mail: kossuthvevoszolg@ t-online.hu
• www.kossuth.hu
• www.metropolkonyvtar.hu



Logikai játék a számokkal

