"Az elért sikerek magukért beszélnek - fogalmazott az elnök. - Huszonnégy év után újra volt futball-láz Magyarországon, köszönhetően az Erwin Koeman szövetségi kapitány által vezetett felnőtt válogatottnak, az U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti csapatnak, valamint a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt Debreceni VSC-nek. Meggyőződésem, hogy az Európában kirobbant bundabotrányra a szövetség időben és megfelelően reagált, amit az európai szövetség (UEFA) is elismert. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a nyomozás nem az MLSZ feladata."
Kisteleki hozzátette, hogy a két nemzetközi pozícióját megtartja, tehát marad az UEFA fejlesztési bizottságának alelnöke és a nemzetközi szövetség (FIFA) technikai és fejlesztési bizottságának tagja. "Négy év társadalmi munka után elmondhatom, hogy sikerült egy politikailag független, többszáz millió forintos nyereséget produkáló, pozitív mérleggel rendelkező szövetséget kialakítanunk, s ehhez hozzátartozik az is, hogy rendeztük az előző vezetés részéről hátrahagyott 220 millió forintos adótartozást."
Kisteleki a sikerek között kiemelte még a telki edzőközpont létrehozását, az OLLÉ-programot, amelynek keretében országszerte két év alatt több mint 70 pálya épült meg, valamint a januárban Magyarországon sorra kerülő futsal Európa-bajnokságot és a Puskás-díj megalapítását.
A sajtótájékoztatón - melynek végén nem volt lehetőség kérdések feltevésére - az elnök még hozzátette, hogy magánvállalkozása több mint 600 millió forintot adott a magyar sportnak, beleértve más sportági szövetségeket is.



Logikai játék a számokkal

