Az együttesről a legtöbbeknek természetesen a frontember neve ugrik be: a harmincnyolc éves Leto ugyanis filmszerepeiről legalább olyan ismert, mint zenei tevékenységéről. Húszévesen költözött Louisianából Los Angelesbe, hogy zenei karrierjét egyengesse, azonban számos filmes felkérést kapott a kezdetektől.
A My So-Called Life című tévésorozat szívtiprójaként vált ismertté: ez a sorozat jelentett kiugrást Claire Danesnek. Később olyan filmekben láthattuk, mint a Harcosok klubja, az Amerikai pszicho vagy a Fegyvernepper. Legjobb alakításaként a drogfüggő Harry szerepét tartják számon a Rekviem egy álomért című filmből.
Filmes karrierjével párhuzamosan maga szerzi együttese dalait, és videoklipjeik egy részét is ő rendezte. Maradék szabad idejében szívesen fest, snowbordozik, túrázik.
„A dalok sokakat meglepnek majd”
Tavaly év végén jelent meg legújabb lemezük This Is War (Háború van) címmel. Jared Leto, az együttes frontembere szerint a túlélés eszköze a korong.Miért ilyen erős a cím?
- Meg kellett küzdenünk a kiadónkkal, jött a válság, rengeteg volt a változás. Bizonytalanság mellett ugyanakkor remény is volt bennünk. A This Is War című dal ezért épp arról szól, amikor valaki küzd azért, amit szeret – mondja Leto.
Az album megjelenését miért időzítették éppen a klímakonferenciához?
- Így is felhívhatjuk a rajongók figyelmét a környezetvédelem fontosságára. Szigorúbb szabályozásra van szükség, különben semmi változás nem lesz. Nem engedhetjük, hogy a válság letérítse az embereket a helyes útról.
Ön szerint mi lenne a megoldás?
- A világban még mindig káosz uralkodik, de reméljük, tanulunk a hibáinkból. Az új amerikai elnök volt az első nagy lépés ebbe az irányba.
Miben különbözik ez a lemez az előző kettőtől?
- Eddigi anyagaink közül ebben fogalmazzuk meg mondanivalónkat a leghatározottabban. Azt hiszem, ezek a dalok sokakat meg fognak lepni.
Színész a mikrofonnál
Nem Jared Leto az egyetlen olyan művész, aki filmvásznon és színpadon egy- aránt gyakran látható – bár az arányok eltérőek minden színész-zenész esetében. Keanu Reeves a Dogstarban fogott basszusgitárt a kezébe 1991–2002 között, Johnny Depp pedig egyenesen azért maradt ki az iskolából 15 évesen, hogy rocksztár legyen. Végül nem így ismertük meg, de több bandában is játszott, megjelentetett egy szóló gitáralbumot, és a Csokoládéban a vásznon is gitározott.Kevin Costner inkább countryban utazik: Modern West nevű zenekarának frontembereként nemrég Aradon is fellépett. Woody Allen, aki Budapesten is zenélt már, a New Orleans Jazz Bandben klarinétozik – és ha már a rendezőknél tartunk, érdemes megemlíteni Emir Kusturicát és a No Smoking Orchestrát is.
Mindannyiunk kedvenc House dokija, Hugh Laurie a zongora mögött érzi magát jól – korábban a Poor White Trash nevű együttesben játszott.
Tények Jared Leto-ról
Néhány érdekes tudnivaló az amerikai zenészről-színészről:1. Két évig volt Cameron Diaz amerikai színésznő jegyese.
2. Vegetáriánus..
3. Legutóbbi filmszerepére, amelyben John Lennon gyilkosát játssza, 31 kilót hízott.
4. Kedvenc étele a zöldséges taco, és a pattogatott kukorica.
5. A Fülke című filmben is szerepelt, de jeleneteit végül kivágták.
6. 1996-ban a People magazin a világ 50 legszebb embere közé választotta.
7. Hallgatója volt a Philadelphiai Képzőművészeti Egyetemnek.
Nézze meg! - 30 Seconds to Mars - The Kill



Logikai játék a számokkal

