Pécsi EKF: ezzel készülnek

A várakozás lázában ég Pécs. A baranyai megyeszékhelyen vasárnap kezdődik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozat.
Januárban három város mutatkozik be ezzel a címmel: a németországi Ruhr-vidéken található Essen, Pécs, valamint a Boszporusz partján fekvő Isztambul. Essenben január 9-10-én, Pécsett 10-én, Isztambulban 16-án kezdődik a rendezvénysorozat.

Az Európai Unió, a magyar állam és Pécs összesen 44 milliárd forintot szánt a fejlesztésekre. A programhoz kapcsolódó beruházásokat 85 százalékban az unió finanszírozza, a kormány 5 százalékos kiegészítő alapot biztosít, Pécs pedig a költségek 10 százalékát állja. A dél-magyarországi város a programjaival többek között azt fogalmazza meg, miképp vált a város egyfajta összegzőjévé Nyugat-Európa és a Balkán szokásrendszerének, művészetének és eszméinek.

A Pécsett öt évre tartó előkészületek csak részben mondhatók sikeresnek, ám a programterv összeállt. A szervezők egymillió látogatót várnak idén a térségbe, a háromszáz projekt körülbelül kétezer rendezvényére. A régió negyven települése is szervez saját programokat az EKF keretében, és a korábbi tíz pályázó magyar városnak is lesznek EKF-es kulturális eseményei. Ezen kívül mintegy 100 civil, és további 80-100 regionális társprogram is bővíti a kínálatot. A programokra összesen 1 milliárd 850 millió forintot költenek, és mintegy 200 millióról szponzorokkal tárgyalnak.

A Határtalan város program szerint öt nagyberuházásra építették volna a kulturális programokat. Ezek nagyrészt elkészülnek, de nem idén. A Zsolnay Kulturális Negyed első épületeit tavasszal adják át, de a végleges állapotba csak 2011 januárjára kerül. A Nagy Kiállítótér nyáron, a Regionális Könyvtár és Tudásközpont ősszel, a 999 nézőt befogadó Konferencia- és Koncertközpont decemberre készül el. Az ötödik beruházás, a közterek felújítása befejeződött 2009 végére. A beruházások csúszása miatt a programok egy részét a meglévő intézményekben tartják meg. A tavaly áprilisban készült brüsszeli monitoring-jelentés a késést az uniós támogatások megszerzésének időigényességével valamint a gazdasági- és forintválság indokolta.

Érdekességek
­Csúszott sok építkezés: a Tudásközpontot és a Zsolnay Kulturális Negyed egyes részeit nyáron adják át, ez utóbbi teljesen csak 2011. január 1-jére készül el. A Nagy Kiállítóteret és a Múzeumutcát tavasszal nyitják meg a közönség előtt.

A ferences templom előtti kövezetet is felújították úgy, hogy visszaállítsák az eredeti állapotot. Ez a beruházás befejeződött a kulturális év kezdetére.

Felújították az uránvárosi Szilárd Leó parkot is, a nemrég átadott új játszótér máris a környékbeli gyerekek egyik kedvenc helyévé vált.

Berlin után Pécsett is megrendezték a „Daruk Táncát” november 13-án, annak az évfordulóján, hogy a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet: építkezési daruk táncoltak a Bolero dallamaira, szinkronban a Pécsi Balett művészeivel.

Csak győzzünk válogatni

Végtelen programkínálattal várja Pécs 2010-ben a látogatókat. A Pécsi Filharmonikusok egész éven át tartó sorozata már elkezdődött, világsztárokkal és a hazai szimfonikus zenekarokkal közösen adnak hangversenyeket. Számtalan kórus érkezik a Pécs Cantat-ra és a Bordalfesztiválra nyáron. Augusztusban Pécsett rendezik meg az első Magyar Fúvószenei Nagydíj nevű találkozót, ahova háromezer zenészt várnak, szeptemberben pedig az improvizációs kurzusra és versenyre érkezik zongora- és orgonaművészek sora.

Tavasszal a Táncmaratontól lesz gazdag a belváros. A produkciók egy részét a köztereken adják elő. A Nemzetközi Tánctalálkozóra három földrészről érkeznek majd vendégek.
Idén is lesz POSZT, Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál, Határon Túli Színházi Fesztivál és Roma Színházművészeti Találkozó is. A Nemzetközi Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál is a köztereken zajlik majd. Idén sem maradnak el a pécsi filmnapok, mely mellett ezúttal lesz német és török filmhét is. Kiállítást rendeznek a Bauhaus magyarjainak munkáiból és Pécsett lesz a Nyolcak tárlata is. Számos rangos irodalmi rendezvény lesz neves szerzőkkel, az EKF konferencián pedig szó lesz szociális, kulturális, tudományos, vallási és ökológiai és gazdasági kérdésekről is. Természetesen helyet kap a gasztronómia is. A soknemzetiségű városban a nemzetek kultúrájába, és konyhájába is kapnak betekintést a látogatók.

A 2010-es programok letölthetők a www.pecs2010.hu oldalról.

A fiatalok és a tánc szeretete

Az EKF Nagykövete címet viselő Pécsi Balett lesz az egyik fellépő a látványos vasárnapi megnyitón. Vincze Balázs 2005 óta vezeti az együttest. Művészi koncepciójának legfontosabb eleme: a fiataloknak szóló művek létrehozása, táncszerető közönség felnevelése. Szerinte az EKF az egész országnak lehetőség, a tánc pedig az egész társadalomnak közvetít tiszta, őszinte üzeneteket.

Elkezdődött a visszaszámlálás?
- Nekünk, mindannyiunknak már a felvezető évek is rengeteg feladatot adtak, és értéket teremtettek a pécsi életben. A Pécsi Balett rengeteget utazott, és mint az EKF Nagykövetei Pécs és az ország hírét elvittük többek között Mexikóba, Franciaországba, Brüsszelbe, Romániába. Tehát nemcsak 2010 fontos.

Ön szerint mi a hozadéka a pécsi kulturális élet, művészvilág számára a programnak?
- Annak idején nagy kérdés volt Pécsett, hogy az egykori bányavárosnak mi legyen a jövőbeli stratégiai alappillére. Az egyetem és a kultúra volt a nyilvánvaló válasz. Pécsett rengeteg kulturális közösség és érték létezett korábban is. Ezek bemutatása, továbbélése, támogatása, térnyerése, megsokszorozódása fontos. A következő 8-10 évben rengeteget profitál ebből a város, de az országnak is fontos ez. Pécsnek már korábban is megvoltak azok az értékei, melyek predesztinálták erre a címre

Az EKF már látszik az utcákon is. Én látom. Az épületek szépülnek, épül az autópálya, készek a közterek. A következő 8-10 évben rengeteget profitál ebből a város, de az országnak is fontos ez. A magyar értékekről szól az EKF Pécsen keresztül. Ez a város pedig érdemes arra, hogy itt legyen ez a rendezvénysorozat.
(Vincze Balázs)
Az Isteni színjáték elmarad anyagi okok miatt, de sok program, feladat lesz idén a Balett előtt. Mit emelne ki?
- Az opera és a balett rétegkultúrát képviselnek. Ez mindenképp hátrány, de a tánc nemzetközi nyelv, érhető mindenki számára. Évente az előadások fele külföldön zajlik, de nagyon figyelünk arra, hogy itthon ne csak a turistáknak biztosítsunk kiváló programokat, hanem az itt élőknek folyamatosan kínáljunk tartalmas élményeket. Idén például itt lesz Michael Flatley a Lord of the dance produkcióval Ez egy országos turné lesz, melynek első állomása Pécs.

2007-ben létrejött a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó. Ez is az EKF-hez kötődik. Idén 4. alkalommal rendezzük meg ezt szeptember 20-26-ig. Minden évben olyan premierek, előadók kerülnek színpadra, akikért a szakma is megmozdul és elutazik Pécsre. Együttesek, melyek vagy nagyon rég voltak Magyarországon vagy még egyáltalán nem. Idén például japánok, kanadaiak, izraeliek is jönnek. De számunkra mindenképp ünnepi az idei év, ugyanis 50 éves a Pécsi Balett. Októberben lesz a jubileumi gálánk.

Hogy folytatódik az élet jövőre?
- Idén és ezután is minden megy tovább, mint eddig. A balett a fiatalok műfaja. A táncosok nagyon fiatalok, őket még nem terheli az élet bonyolultsága, ezért tudnak lendületesek, dinamikusak lenni. És ez nagyon frissítő. A tánc egy nemzetközi nyelv, amire a társadalomnak is szüksége van rá. Hisz a mai világban a szó devalválódott, viszont a mozdulatok, a reflexek őszinték. A test soha nem hazudik. A közönség pedig éhes az őszinte, tiszta pillanatokra. Ezt a jegyeladás is mutatja.

Vissza a pozitív útra

Ruzsa Csabát 2008 novemberében nevezték ki a Pécs2010 Menedzsmentközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójává. Az akkorra már a politika által szétmarcangolt program rengeteg lemaradással is küzdött valamint negatív kommunikációs spirálba is keveredett. Hogyan látja a helyzetet most? Erről kérdeztük a Brüsszelből hazatért vezetőt.

Mi alapján lehet majd azt mondani rövid, közép és hosszú távon, hogy az EKF sikeres volt?
– A legfontosabb szempont, hogy a pécsiek az ide látogatókkal együtt élvezzék a programokat, és jól érezzék magukat. Körülbelül 900 ezer – 1 millió látogatót várunk Pécsre és a régióba. Reményeink szerint 2008-hoz képest 20-25 %-kal nő a fizetőképes vendégek száma. A magánbefektetők esetében a Pécs2010 program reményeink szerint 2013-2015-ig a most megvalósított turisztikai fejlesztések mellett új iparágak megtelepülését is elősegíti.

Ezek a mérők mennyiben változtak, változhattak azóta, hogy ön vezető lett?
– Tavaly jó irányba mozdult el a város nemzetközi hírneve és ismertsége a marketingmunkának és a 2009. évi programoknak köszönhetően. Ez a tendencia érvényesült és megmutatkozott a jövő évre szóló szállodai foglalások növekedésében. Egyértelműen a program mögé álltak a pécsiek az elmúlt hónapokban. Folyamatosan nő a támogatók száma és naponta érkeznek a pozitív visszajelzések, levelek.

Hol látja a fő gyengeséget, a fő akadályt a siker elérésében? Mi fenyegetheti a programot?
– Ma, 2010 január első napjaiban bátran kijelenthetem, hogy a program sikerre van ítélve és megvalósítása elé gyakorlatilag nem gördülhet komoly akadály.

Milyen hatással lehet a pécsi EKF program az ország számára?
– Mind Magyarország, mind Pécs nemzetközi hírnevét erősíti és lehetőséget nyújt a magyar kulturális értékek európai kontextusba helyezésére. Ennek eredményeként egy új szemléletmódban láthatjuk és fedezhetjük fel újra kulturális értékeinket.

Hogy látja az EKF szerepét a város belföldi és nemzetközi hálózatépítésében, versenyzésében?
– A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program (és a város) legfontosabb célja a már 2005-ben is meglévő nemzetközi hálózat továbbépítése és erősítése. Mintegy 50 nemzet képviselteti magát a 2010. évi programsorban.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest