Öt éves a Művészetek Palotája

A különleges események mellett a látogatók számára meghirdetett játékkal és fotópályázattal ünnepli ötödik születésnapját a Művészetek Palotája: a csütörtöktől hozzáférhető kuponfüzetekbe egészen júniusig gyűjthetik a vendégek az Ötcsillagos élmény című játék keretében a csillagokat, az „Élmény! Minden tekintetben.” jeligéjű pályázatra pedig február 20-ig várják a felvételeket.
Öt év, ötezer előadás, ötcsillagos élmények - ezzel a mottóval indította útjára az ötödik születésnapját március 14-én ünneplő Müpa azt a játékot, amelynek célja, hogy a résztvevők minél több csillagot gyűjtsenek azokba a kuponfüzetekbe, amelyek csütörtök estétől férhetők hozzá a Müpa előcsarnokaiban és jegypénztáraiban.

Mint azt Turkovics Monika kommunikációs igazgató elmondta, számos lehetőség kínálkozik a csillagszerzésre a hangversenyek műsorfüzeteinek, a Müpa ajándékutalványainak, az újonnan bevezetett Müpa-kártyáknak, a Müpa saját rendezésű előadásaira szóló jegyeinek (bizonyos értékhatár fölötti) vásárlásakor és a Müpa meglepetésnapjain egyaránt. Az épületben rendezett koncertekre érvényes jegy birtokában a Ludwig Múzeumba váltható ingyenes belépők mellé is kérhető csillag.

A játék utolsó napja június 16. lesz. Másnap azok között, akik a betelt kuponfüzeteket az épületben kihelyezett ládába bedobták, fotóalbumokat, Müpa-kártyákat, őszi bérleteket és ajándékutalványokat sorsolnak ki. „Élmény! Minden tekintetben.” címmel fotópályázatot is hirdetnek. A Müpa színpadai és terei helyet adnak a komolyzenének, operának, dzsessznek, világzenének, táncnak, könnyűzenének, gyermekfoglalkozásoknak, családi és ifjúsági programoknak, kamaratárlatoknak - a pályázatra olyan felvételeket várnak, amelyek ezekre a műfajokra rímelő érzéseket, élményeket közvetítenek.

A fotókat - amelyeket nem kell feltétlenül a Müpa épületében készíteni - február 20-ig lehet feltölteni az intézmény honlapján található Fotópályázat microsite-ra. A beérkezett fotókból a Müpa előcsarnokában látható majd kiállítás március 14-től április 14-ig.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest